Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtökre virradó éjszaka tovább növekszik a fátyolfelhőzet, ami sok helyen átmenetileg meg is vastagszik. Reggelre a keleti vidékeken már erősen felhős vagy borult, másutt változóan felhős lesz az ég. Néhol kisebb zápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul.

Csütörtökön a Tiszántúlon összpontosulnak a vastagabb felhők, máshol a sok fátyol- és gomolyfelhő mellett több-kevesebb napsütés valószínű. A nap első felében kevés helyen, délutántól már elszórtan, nagyobb számban a Dunántúlon alakulhat ki zápor, zivatar. Estétől tovább növekszik majd a csapadékhajlam. A déli, délnyugati szél élénk, főleg a déli megyékben, illetve az Alföldön időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.

Pénteken általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd délutántól északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet. Sokfelé várható ismétlődő jelleggel eső, zápor, néhol zivatar, majd délutántól egyre keletebbre húzódik a csapadékzóna. A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül, több helyütt megerősödik. Hajnalban 13, 18, délután 19, 26 fok várható, a tartósabban csapadékos részeken mérhetjük az alacsonyabb, a délkeleti tájakon a magasabb értékeket.

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk. Legtöbb gomolyfelhő északkeleten és délnyugaton valószínű, arrafelé futó zápor nem kizárt. Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Több helyütt megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul.

Vasárnap változóan felhős idő valószínű, az ország nagy részén többórás napsütéssel. A legtöbb felhő a nyugati, délnyugati megyékben valószínű. Főleg arrafelé fordulhat elő kisebb eső, záporeső. Időnként megélénkül az északkeleti, keleti szél. A hajnali 5, 13 fokról általában 18, 25 fokig emelkedik a hőmérséklet - írják a meteorológusok.