Csütörtökre virradó éjszaka tovább csökken a felhőzet, de elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén maradnak erősebben felhős területek is, és ezeken a tájakon további eső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél az éjszaka első felében időnként megélénkül, később mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között várható, de az északi völgyekben és a homokhátságokon ennél pár fokkal hidegebb, akár gyenge fagy is lehet. Talajmenti fagy több helyen előfordulhat.

Csütörtökön a reggeli maradványfelhőzet gomolyosodik, illetve máshol is gomolyfelhők-képződnek, amelyek egyes részeken jobban össze is állhatnak, így akár hosszabb időre is eltakarhatják a napot. A délután második felétől észak felől fátyolfelhőzet sodródik fölénk, amely északkeleten meg is vastagszik. Csapadék nem valószínű. A nyugatira, délnyugatira forduló szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között alakul, de északkeleten ennél 1-2 fokkal hűvösebb lehet az idő.

Pénteken eleinte sok magasszintű felhő valószínű, mely a nap folyamán fokozatosan szakadozik, csökken. Ugyanakkor az ország nagy részén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Néhány órás napsütés mindenütt valószínű, azonban a délnyugati tájakon kevesebb lehet a felhő, arrafelé inkább napos idő lesz a jellemző. Estétől mindenütt jelentősen csökken a felhőzet. Záporok a nap első felében, elsősorban északkeleten alakulhatnak ki helyenként. A kezdetben déli, délnyugati, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős, utóbbit az északi, északkeleti országrészben helyenként viharos lökések is, ugyanakkor a délnyugati határ közelében gyenge vagy mérsékelt maradhat a légmozgás. Estére mindenütt csillapodik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14 fok között alakul. A maximum-hőmérséklet 17, 24 fok között valószínű.

Szombaton jellemzően napos, derült idő várható, napközben helyenként átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Reggelre pára- és ködfoltok képződhetnek. Csapadék nem várható. A kezdetben északnyugati, nyugati szél délies irányba fordul, és helyenként megélénkülhet. Hajnalban 2 és 12 fok közé hűl a levegő, az ország északkeleti felén mérhetjük az alacsonyabb, délnyugati felén pedig az enyhébb értékeket. Délutánra 19, 26 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála.

Vasárnap gomolyfelhős, napos idő várható némi fátyolfelhőzettel. Reggelre foltokban pára- és köd képződhet. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hajnali 7, 14 fokról délutánra 21, 27 fokig melegszik fel a levegő - írják a meteorológusok.