Szombaton 18 óráig 140 helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait. Budapesten elsősorban letört faágakhoz, kidőlt fákhoz, Hajdú-Bihar megyében pedig a felgyülemlett csapadék okozta a legtöbb gondot. Hajdúsámsonban egy ház lakhatatlanná vált, amikor fa dőlt rá, az ott élő ember rokonokhoz költözött.

A szóvivő közölte, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes részein is végigsöpört a felhőszakadással járó viharos idő. Kisvárdán egy nagy fenyőfa dőlt meg és veszélyeztet egy házat, Nyírlugoson kidőlt egy távközlési oszlop, valamint megrongálódott egy ház teteje, Nyírlugos és Nyírbéltek között pedig négy fa dőlt az útra.

A vihar pénteken is sok munkát adott a tűzoltóknak, 168 esetben kellett beavatkozniuk főleg Budapesten, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, elsősorban kidőlt fákhoz riasztották őket, valamint a felgyülemlett csapadék kiszivattyúzásában kérték a segítségüket.

A szóvivő felhívta a lakosság a figyelmét arra, hogy a pincékben lehetőleg ne tároljanak elektromos eszközöket, amelyekben kárt tehet a víz, valamint vihar esetén vigyék fedett helyre a kerti szerszámokat és bútorokat, hogy ne tudja őket felkapni a szél.

Zalában is nagy károkat okozott a vihar

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján arról adott tájékoztatást, hogy főleg Zalaegerszegen kaptak sok riasztást a viharkárok miatt - írta az MTI.  Vízeltávolításhoz, vízben elakadt járművek mentéséhez kértek segítséget a tűzoltóktól.
Zalaistvándon szétverte a jégeső egy ház tetejét, Zalaszentgróton egy kitört fa dőlt az elektromos vezetékre, egy másik helyen 60-70 centiméteres víz állt egy ház udvarán. A zaol.hu beszámolója szerint a jégverés miatt félbeszakadt a ZTE FC - al-Ittihad Kalba labdarúgó-mérkőzés. A megye több településén is pusztított a vihar, nem egy helyen dió nagyságú vagy még azt is meghaladó méretű jég hullott.

Közlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső szombaton Debrecenben, a városban és környékén számos épületet és pincét öntött el a lezúduló bő csapadék. A nagy esőzések miatt változásokat kellett bevezetni a közösségi közlekedésében - közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese az MTI-vel. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a városban a tűzoltóknak számos helyre kellett kivonulniuk az eső miatt. A víz rövid időn belül a város északi részének több társas- és családi házait, azok pincéit, garázsait árasztotta el.