Henryk Kowalczyk környezetvédelmi miniszter leszögezte: Lengyelország jogállamként tiszteletben tartja Yves Bot uniós bírósági főtanácsnok véleményét. E véleményt majd részletesen tanulmányozzák, mindazonáltal már most megerősítik, hogy Lengyelország végrehajtja a törvényszék ítéletét - mondta Kowalczyk, akit a tárca közleménye idézett. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Varsó összes eddigi lépése az uniós védelmet élvező bialowiezai őserdő ügyében arra irányult, hogy a területet minél jobb állapotban megőrizzék "a jelenlegi és az eljövendő nemzedékek számára". (Nem győzik a csokigyártást a lengyelek.)

Az Európai Bizottság 2016-ban kötelezettségszegési eljárást indított Varsóval szemben a szúbogár által megtámadott bialowiezai őserdő nem védett részein végzett faritkítás miatt. Az uniós bíróság pedig tavaly júniusban ideiglenes jelleggel elrendelte a fakivágások leállítását, amíg nem születik ítélet az ügyben - emlékeztet az MTI.

Varsó tavaly nyáron még azon az állásponton volt, hogy a szúbogár által megtámadott erdő egy részén folytatni kell a faritkítást, amit az uniós joggal összhangban álló, szükséges óvintézkedésnek minősített. Tavaly novemberben viszont leállította a nehéz felszereléssel, harvester fakitermelő gépekkel végzett kivágást.

Kowalczyk - akit januárban, az akkor végrehajtott részleges kormányátalakítás keretében neveztek ki környezetvédelmi miniszternek - múlt héten a Rzeczpospolita lengyel napilapnak adott interjúban közölte: a harvester gépeket a bialowiezai őserdőben többé nem alkalmazzák, mivel a szúbogár szaporodása leállt, így a fakivágás mint óvintézkedés nem is lenne hatékony.