Michael Ignatieff szerint a CEU üdvözli a tárgyalások megkezdését Magyarország kormánya és New York állam vezetése között: tudomása szerint Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott múlt pénteken telefonon felvette a kapcsolatot New York állam vezetésével - írta az MTI.

"Nem fogunk bezárni. Budapest az otthonunk" - szögezte le Michael Ignatieff, hozzátéve: reményeik szerint mihamarabb olyan hosszú távú megállapodás fog születni, amely lehetővé teszi a CEU Budapesten maradását.

"Az elmúlt hetek eseményei még inkább tudatosították bennünk, hogy kötelezettségeink vannak a várossal és az országgal szemben. Maradnunk kell, ameddig csak lehet" - hangsúlyozta Enyedi Zsolt, az egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettese.

A  444.hu tudósítása szerint kérdésre válaszolva a rektor azt mondta, szerinte most erősebb pozícióban vannak, mint 2 hónapja, mert ellenálltak, és azt mondták, "nem". Akkor érhetnek el valamit, ha erőt mutatnak. azt is elárulta, hogy őszre megteltek a helyek, ami nagyon jó jel.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, a CEU nincs abban a helyzetben, hogy követelje a magyar kormánytól vagy a parlamenttől, hogy visszavonja a törvényt. Annyit mondtak, hogy ezt egy rossz törvénynek tartják, aminek a megalkotása is hibásan zajlott, legalábbis ahogy a CEU-t kezelték.