Tavaly 3,8 milliárd forint évült el, ennyit felejtettek az adózók a NAV-nál, mert elmulasztották visszakérni azt az összeget, amennyivel többet róttak le a kelleténél - mondta Tállai az MTI-nek.

Az államtitkár kifejtette: érdemes ellenőrizni az adószámlát, mert nemcsak az adótartozás, hanem a túlfizetés is elévül. Elmondása szerint a magánszemélyek jellemzően a személyi jövedelemadóból és az illetékből fizetnek be az elvártnál nagyobb összegeket. Ám sokan az idő múlásával sem kérik vissza a feleslegesen befizetett pénzt, ami így végleg az államkasszánál marad - jegyezte meg.

Tállai András kiemelte: az ügyfélcentrikusság a végrehajtás során is az elsődleges és legfontosabb szempont, ezért a NAV mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben felejtsék a hivatalnál a túlfizetésüket. Az adószámla ügyfélkapun keresztül bármikor lekérdezhető, de a NAV azoknak, akiknek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása vagy túlfizetése volt, postán megküldte az adószámla-kivonatot - jelezte. (Csendben kihúzza a nyugdíjasok zsebéből a pénzt a magyar kormány.)

Tájékoztatása szerint az adószámláról nem utalhat automatikusan a NAV, ezért a kiutalást, illetve egy másik adófajtára az átvezetést kérni kell. A túlfizetés visszaigényléséhez vagy az átvezetéséhez a 1717-es számú nyomtatványt kell kitölteni és benyújtani - ismertette a gyakorlati teendőket.

Tállai András hangsúlyozta, hogy a 2013. január 1-jét megelőzően keletkezett túlfizetéseket még két hétig lehet visszakérni, aztán elévülnek.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a hivatal igyekszik a lehető legnagyobb összeget "megmenteni" az elévüléstől, és ha van más adónemben fennálló hátralék, akkor a törlés helyett átvezeti, vagyis átkönyveli oda a túlfizetés összegét.