Az elektronikus egészségügyi szolgáltatások és a digitalizáció terjedése ellensúlyozhatja a fokozódó orvoshiányt, lehetővé téve, hogy az egészségügyi szolgáltatások hatékonyabban jussanak el oda is, ahol nincs elegendő szakember - hangzott el az Antall József Tudásközpont (AJTK) brüsszeli konferenciáján, amely az e-egészségügy jövőjével foglalkozott.

A szakértők szerint azonban egyelőre világszerte szakadék húzódik az információ-technológiai fejlesztések és az egészségügyi felhasználás között, elsősorban finanszírozási problémák miatt. A várakozások szerint az e-egészségügyi szolgáltatások népszerűsödése, illetve a mobiltechnológiák fejlődése és fokozottabb felhasználása elősegíti majd a személyre szabott orvoslás terjedését és az ellátás színvonalának javulását. Az e-egészségügyi technológiák sikeres bevezetésének legfontosabb előfeltétele a felhasználók - vagyis a betegek, orvosok - gondolkodásmódjának megváltoztatása.

Az Európai Bizottság (EB) által kiadott, a digitális egységes piaci stratégia végrehajtásának félidős értékeléséről szóló dokumentum szerint az egyik legfontosabb fejlesztési irány az egészségügyi adatok hatékony és biztonságos felhasználása, az adatkezelés egységes keretbe szervezése.

A bizottság felmérése szerint az európai polgárok 80 százaléka megosztaná egészségügyi adatait akár egyéni kezelési, akár kutatási célokra, 60 százalékuk pedig az országokon átívelő e-egészségügyi rendszerek kiépítését is támogatja - a legfontosabb szempont azonban, hogy saját adatainak nyilvánosságáról mindenki maga rendelkezhessen. Brüsszeli tervek szerint 2020-ra a legtöbb tagállamban működőképessé kell válnia annak a rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy az egészségügyi információk és e-receptek más országokban is elérhetők legyenek.

"Az e-egészségügy számára komoly kihívást jelent majd a humánerőforrás. Afrikában jelenleg 1,3 milliárd ember él, 50 év múlva azonban már négyszer ennyien élnek majd a kontinensen, ami azt jelenti, hogy csak a következő 20 évben 1,8 millió orvosra lenne szüksége a kontinensnek, hatékony e-egészségügyi megoldások nélkül" - mondta Szócska Miklós, korábbi egészségügyi államtitkár, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának alapító-igazgatója.

Magyarország a közelmúltban indította el az egészségügyi adatmenedzsment országos rendszerét (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, EESZT), erről itt és itt olvashat részletesebben.

Címlapkép forrása: Shutterstock.com