Naponta 12-16 ezer segélyhívás érkezik három hívószámról - 112, 105 és 107 - két központba - mondta a Rendőr-főkapitányság ügyeleti főosztályának vezetője. Hablicsek Nikoletta szerint, a hívások 70 százaléka nem igényel beavatkozást. Ide sorolják az olyan rosszindulatú segélyhívásokat, amikor a hívó káromkodik és azokat is, amikor gyerekek szórakoznak.

A hívások 10 százaléka információkérés és csupán 20 százalék igényli valamelyik készenléti szerv beavatkozását. Van, de szerencsére elenyésző arányban olyan bejelentés is, amelyek célja a hatóság félrevezetése. Ezekkel szemben szigorúan fellépünk, szabálysértésnek, adott esetben bűncselekménynek is minősülhetnek - olvasható az Inforádió oldalán.

Hívja a 112-t a mentők, tűzoltók vagy rendőrök beavatkozását igénylő helyzetekben, például ha súlyos közlekedési baleset tanúja, lát egy lángokban álló épületet, vagy észreveszi, hogy épp betörnek egy házba.

Ne hívja a 112-t, ha forgalmi információkat, időjárás-jelentést, vagy egyéb, általános tájékoztatást szeretne kapni. Az indokolatlan hívások túlterhelhetik a rendszert, veszélybe sodorva azoknak az életét, akik valóban a készenléti szervek segítségére szorulnak.

A készenléti szintet a hamis hívások is rontják. A szándékosan félrevezető hívások nagy száma miatt több ország úgy döntött, hogy blokkolja a SIM kártya nélküli mobiltelefonokból bejövő 112-es hívásokat.

A káromkodás a segélyhívók rendeltetéstől eltérő használata miatti szabálysértés vétsége, de ha olyan valótlan bejelentést tesz valaki, ami alapján a készenléti hatóság ki is megy a helyszínre, akkor a hatóság el is indítja a szabálysértési eljárást. Ennek felderítése, bizonyítása ugyanakkor nem egyszerű. "A központban látjuk a SIM-kártya nélküli hívások helyét is".

A rendőrség célja, hogy idén visszaszorítsa az ilyen hívások arányát. Fontos, hogy akár már óvodáskortól kezdve arra neveljük a gyerekeket, hogy tudják, miért és hogyan kell segélyhívást kezdeményezni. Ennek érdekében a rendőrség inkább a kommunikációra, mint a szankcionálásra helyezi a hangsúlyt.