A KSH szerdán megjelent tájékoztatójából kiderül, hogy a magyar gazdaság visszaesésével párhuzamosan a szállítási teljesítmények is csökkentek. Az áruszállítás csökkenése 2008 január-szeptember és 2009 ugyanezen időszaka között 13 százalékos volt a szállított áruk tömegében kifejezve (225 millió tonna volt az idei év első három negyedévében). Árutonna-kilométerben mérve 10 százalékkal esett vissza az áruszállítás Magyarországon. A közúti áruszállítás alakulására az a jellemző, hogy kevesebb árut szállítanak nagyobb távolságra. A visszaesés jelentősebb része a belföldi forgalomban történt, a jóval kisebb volumenű nemzetközi áruszállítás azonban alig csökkent. A vasúti szállítás is csökkent mindkét indikátor tekintetében. Itt azonban a nagyobb hányadot képviselő külföldi forgalom és teljesítmény közel egyharmados visszaesése volt a felelős a hanyatlás nagy részéért. A magyar hajók belvízi áruszállításának mutatói is 10-11 százalékkal csökkentek. Nagyobb hanyatlás mutatkozik a légi szállítást illetően: Ferihegy áruforgalma 21 százalékkal volt alacsonyabb 2009 első kilenc hónapjában, mint 2008 ugyanezen időszakában. A személyszállítás visszaesése némileg mérsékeltebb volt: a helyközi személyszállítás forgalma 7 százalékkal volt kevesebb 2009 első három negyedévében, mint 2008 azonos időszakában. Az utaskilométerek száma 6 százalékkal csökkent. A belföldi távolsági személyszállítás mintegy háromnegyedét az autóbuszok bonyolítják le. Az autóbuszforgalomban bekövetkezett 9 százalékos csökkenés a felelős a teljes belföldi forgalom 7 százalékos csökkenésének nagy részéért. A nemzetközi személyszállításban 61 százalékos részesedésével a légi közlekedésé a főszerep, Ferihegy utasforgalma 6,2 millió fő volt 2009 első három negyedévében, ami 6 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A 2009 január-szeptembere között első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 61 ezer volt, 2008 azonos időszakában több, mint kétszer ennyi: 139 ezer. A 2009-es év első félévében fordult elő először, hogy Magyarország gépjárműállománya csökkent: ekkor ugyanis több autót vontak ki a forgalomból, mint amennyit üzembe helyeztek.