Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az országgyűlés kedd délelőtt alig negyed óra alatt leszavazta a még állva marad költségvetési módosító javaslatokat. A mostani szavazás során már csak olyan javaslatok kerülhettek a ház elé, amely egy minisztérium fejezetén belül javasolt kisebb átcsoportosításokat, illetve néhány szövegszerű módosításról döntött a parlamenti többség.

A mostani szavazás után technikai értelembe véve már összeállt a 2012-es költségvetés - a jövő hétfőn a végszavazás már csak egy gombnyomás lenne, ha a kormány nem az utolsó utáni pillanatban szánta volna rá magát a makropálya kiigazítására. Mint ismert, a kormány szerdán tárgyalja meg azon zárolásokat, megszorításokat, amely a tervezett 1,5 százalékos növekedés helyett fél százalékos GDP-bővüléshez igazítja a büdzsét. A tervek szerint a végszavazásra még így is jövő hétfőn kerülne sor - ezt jelentette be a parlamentnek a szavazások után az elnöklő Latorczai János parlamenti alelnök - ennek ellenére nem zárható ki, hogy a végszavazás későbbi ülésnapra, akár a két ünnep közé csúszik át.

Megtiltották a tartalékok felhasználását

A parlamenti többség támogatta a keddi szavazások során azt a módosítást, amely megtiltja a kormánynak, hogy szeptember 30-ig felhasználja az 50 milliárd forintos kamatkockázati és 150 milliárd forintos országvédelmi tartalékokat. Ezen határidő után is csak abban az esetben használható fel hiánycsökkentésen kívül más célra a pénz, ha a jövő ősszel az Európai Bizottságnak küldendő jelentésben a várható éves deficit mértéke nem haladja meg a tervezetet, vagyis a GDP 2,5 százalékát.

A parlamenti szavazások során átcsúszott egy - technikai értelemben - a 2012-es hiányt növelő javaslat is. Az elfogadott indítvány szerint ugyanis a Hadigondozottak Közalapítványa az elmúlt években felhalmozott maradványok terhére 3,5 milliárd forintot költhet a hadigondozottak támogatására. Ez, mivel bevételi oldala nincs a büdzsében, a finanszírozandó hiányt növeli, amennyiben a maradvány felhasználására sor kerül 2012-ben.

Biankó csekket kapott az MTV

A Kulturális Bizottság javaslatára a parlamenti többség megszavazta, hogy az MTV összes adó- és tb-tartozását elengedjék - az összeg nem ismert. A képviselők arról is döntöttek, hogy közmédiumok bérleti díj tartozását is elengedik. Ilyen biankó konszolidációra még nem volt példa, ugyanis adósságelengedésnél forintra, fillérre meg kell határozni az elengedett adósság mértékét.

Kisebb helyi lobbista módosítók is átcsusszantak a kormánypárti szavazógépen - így fideszes javaslatra 40 millió forintot csoportosítanak át a körmendi Batthyány-kastély felújítására, ezt a pénzt a Budai Vár 1,5 milliárdos felújítási alapjától vették el a képviselők.

Érdekességként megemlítendő, hogy a kormánytöbbség gesztust gyakorolva a Jobbik felé, átengedett egy 50 millió forintos átcsoportosítást, amely ennyi pénzt adna a "Nemzeti Jogvédő Szolgálat" működésre a közigazgatási tárca büdzséjéből.