Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idén még nehezebb dolga lesz az adó- és vámhivatalnak, hiszen a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Az adóhivatal 2016-os átalakításáról szólva elmondta, hogy "egyszerre kell legyen a NAV ügyfélbarát, szolgáltató szellemiségű, valamint az államkassza bevételét is biztosító szervezet." Az államtitkár az adóhivatal tavalyi munkáját értékelve kifejtette, hogy a költségvetési előirányzat 31 milliárd forintos túlteljesítése mellett jól vizsgázott az adózókat segítő, szolgáltató oldal is. (Az adóhatóság közben egyre többet lát, így már azokat is, akik az Airbnb-n keresztül adták ki lakásukat Magyarországon.)

Tállai arról is beszélt, hogy több mint 224 ezer ügyfélkaput nyitottak a NAV ügyfélszolgálatain. "Ezt azt jelenti, hogy munkanaponként átlagosan 878 adózót segítettek hozzá kollégáim ahhoz, hogy otthonról kényelmesen elérjék a hivatalok elektronikus szolgáltatásait, így például az adóhivatal által készített szja bevallási tervezetet is" - mondta Tállai András.

Szólt arról is, hogy mintegy 544 ezer céget minősített adózási előélete alapján a NAV. Több mint 190 ezer cég megbízható státuszt kapott. Ebbe a "jó" adózói körbe idén még inkább megéri bekerülni, hiszen a megbízható cégnek a NAV 45 napon belül továbbítja a kiutalni kért áfát. Ezzel szemben majd 35 ezer kockázatosnak minősített adózó 75 napos utalással számolhat - hívta fel a megbízható státusz előnyeire a figyelmet az államtitkár.

Tállai András elmondta, hogy a tavalyi ellenőrzéseknél is dominált a szolgáltató jelleg. A segítő ellenőrzés 2600 tévesztő adózónak biztosította a szankció-mentesség lehetőségét, akik mind megfizették az adót és a jegybanki alapkamattal egyező mértékű önellenőrzési pótlékot. Tavaly december 31-ig mintegy 25 ezer, hosszabb ideje húzódó ellenőrzést zárt le a NAV. A revizorok összességében 488 milliárd forint eltitkolt adót tártak fel.

Az idei év kihívásai közül a költségvetési bevételek biztosítása mellett azokat a feladatokat emelte ki az államtitkár, amelyek az adózóknak könnyebbséget jelentenek. A NAV 2017-ben 3,8 millió magánszemélynek készít bevallási tervezetet, ami az eddigi legnagyobb adminisztrációcsökkentő intézkedés. Az idei év másik újdonsága a támogató eljárás, amely olykor az adókülönbözet összegét is meghaladó összegű szankcióval záruló ellenőrzés helyett segíti a tévesztő, hibázó adózókat. A végrehajtási szakterület dolgozóinak pedig több mint 200 ezer új ügyben kell eljárniuk, hiszen 2017-től a NAV hatásköre lesz a közigazgatás összes - még folyamatban lévő - pénzkövetelésének a végrehajtása - ismertette Tállai András.