Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Ennek keretében az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit a gyermekek előtt.

A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak, egyes helyeken külön bemutatót is tartanak majd - mondta Hajdu Márton példaként említve, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság II. kerületi hivatásos tűzoltóságán mentőkutyás bemutatót is tartanak. (Ez sok magyar nyugdíját megdobná - komoly lépésre készülhet a kormány.)

Évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák.