Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fazekas Sándor hozzátette: ez újabb lépés a Földet a gazdáknak programban; a kormány célja, hogy a magyar földművesek minél több állami területet béreljenek, és ahol erre van lehetőség, megvásároljanak.

Közölte, hogy az elmúlt egy évben mintegy ötezer kisebb, három hektár alatti területet értékesített a Nemzeti Földalap. Ez azt mutatja, hogy van igény a földekre, a program most a három hektár fölötti földek eladását célozza.

Nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, 20 évi elidegenítési tilalom mellett, amihez a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitele járul - ismertette. Közlése szerint hitelt 2,5 százalékos kamattal az veheti fel, aki földet vásárol, önrész nem kell, a fedezet maga a föld, amire a magyar államnak visszavásárlási lehetősége van.

Több biztosíték védi a magyar állam és a bank érdekeit a spekulációtól - tette hozzá. A tárcavezető hangsúlyozta: ez a földértékesítési megoldás biztosíték arra, hogy spekulánsok nem rúghatnak labdába, hiszen az árverésen helyben élő, magyar állampolgár földműves vehet részt, jogi képviselet szükséges, közjegyző jelenléte garantált.

A program - ami a kisebb birtokosokat támogatja - mintegy 50 ezer területet érint, ennek 80 százaléka 10 hektár alatti, az induló ár a helyben szokásos forgalmi ár plusz 10 százalék lesz. A törvény szerint egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, Magyarországon mintegy 103 ezer földműves van - ismertette.

Kitért arra, hogy a védett területekre nem terjed ki az értékesítés, az érintett több százezer hektár továbbra is állami tulajdonban marad. A magyarországi erdőterületekre sem terjed ki a program, a mintegy 2 milliárd hektár magyarországi erdő fele van állami tulajdonban.

Szólt arról is, hogy a kormány várakozása szerint a programmal tovább nő a kis és közepes családi gazdaságok által használt földterület nagysága Magyarországon.