A friss adatok szerint 2021. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett.

A friss adat megfelel a piaci várakozásoknak - egyúttal kijelenthető, hogy gyorsan nőnek az árak Magyarországon, mivel a januárban az év/év árindex még csupán 2,7 százalék, februárban pedig 3,1 százalék volt csupán.

QP | Quality Placement

A KSH számítási szerint fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.

Az utóbbi 12 hónap alatt, 2020. márciushoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 2,7, ezen belül az étolajé 21,3, a liszté 8,2, a cukoré 7,6, a rizsé 6,8, a munkahelyi étkezésé 6,6, a tojásé 6,4 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 7,8, a sajté 1,9 százalékkal csökkent.
  • A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 10,3, ezen belül a dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 11,4, a szobabútorok 5,4 százalékkal kerültek többe.
  • A járműüzemanyagok ára 17,7 százalékkal lett magasabb.

Az utóbbi 1 hónap alatt, 2021. februárhoz viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.
  • Az élelmiszerek 0,4 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 2,7, az étolaj 1,6, a baromfihús 1,4 százalékkal többe, a száraztészta 1,3, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,1 százalékkal kevesebbe került.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 1,3 százalékkal nőtt, ezen belül a dohányáruké 2,1 százalékkal.
  • A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb.

Így az idei első negyedévben, azaz 2021. január–márciusban az előző évihez képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 3,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,1 százalékkal emelkedtek.

Árindexek 2021. márciusban
MegnevezésElőző hó=100,0Előző év azonos hó=100,0
Fogyasztói árak100,7103,7
Harmonizált fogyasztói árak100,8103,9
Maginfláció (eredeti, szezonálisan kiigazítatlan)100,4103,9
Nyugdíjas fogyasztói árak100,6103,4
Forrás: KSH