Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A feszes munkaerőpiac, és az emelkedő reálbérek hosszabb távon is velünk fognak maradni, ezekre pedig már most reagálnia kell a hazai gazdaságpolitikának - mondta a Világgazdaságnak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Szerinte középtávon sokkal fontosabb kérdés, hogy az energiaársokk leküzdése és a visszaigazodás után milyen áremelkedési ütem marad velünk.

Nem lenne jó, ha tartósan magas szinten ragadnának az inflációs várakozások, mivel ha így lenne, akkor nagyon nehéz lesz visszatérni a háromszázalékos szint alá.

Magyarországon a munkaerőpiac feszessége évek óta hajtja felfelé a béreket, emiatt a munkaerőhiánynak erősen kitett ágazatokban erős az inflációs nyomás. Virovácz Péter szerint ennek hatása már a mostani áremelkedésekben is látszódik, ugyanakkor addig nincs gond, amíg a vállalatok azzal szembesülnek, hogy bővül a kereslet.

Az ING Bank elemzője szerint az első háromhavi termelési adatok alapján sokkal jobb, a 8 százalék helyett 9-10 százalékos GDP-növekedésnek kellett volna összejönnie. Ez szerinte azért nem így történt, mert a vállalatok a növekvő költségeket nem hárították át teljes mértékben, miután a kibocsátás nem tudott annyival nőni, mint a folyó termelési felhasználás.

Persze ez sem tarthat örökké, lassan jöhet egy trendforduló. Előbb-utóbb el fogunk jutni abba a fázisba, amikor már annyira megemelkednek akár a piaci szolgáltatások, akár a termékek árai, hogy azt fogja mondani a lakosság, hogy ennyi, és ne tovább, és egyszer csak elkezd fékezni a fogyasztási hajlandóság. Hogy ez a trendforduló mikor jön el, Virovácz Péter szerint azon is múlik, hogy mi lesz a költségvetéssel, ugyanis, ha jön egyfajta kiigazítás, az visszafoghatja az aggregált keresletet, ami pedig a bérek növekedését is lassíthatja.