Megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványra allokált teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyag készletét a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adja át a Sanofi Pasteur - közölte reggel a Sanofi. A gyógyszergyár Vaxigrip Tetra vakcinája annyiban különbözik a kormány által ingyenesen biztosított oltóanyagtól, hogy 3 helyett 4 influenzavírus ellen nyújt védelmet, illetve a vírus hasított formáját (nem teljes vírus) tartalmazza, és egyedül ez adható várandósoknak és 3 évesnél fiatalabb gyermekeknek.

A patikákból már napokkal ezelőtt eltűnt az oltóanyag, amelyről mára kiderült, hogy a háziorvosoknál lesz elérhető.

Azonban információink szerint a házi gyermekorvosok utasítást kaptak a kormányhivataltól, hogy csak a krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek rendelhetnek a Sanofi vakcinájából.

Póta György, a Házi Gyerekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke lapunk kérdésére megerősítette, valóban kaptak ilyen utasítást, amelynek értelmében csak azoknak a gyerekeknek igényelhetik meg a vakcinát, név szerint, akik meghatározott krónikus betegségtől szenvednek - szívbetegség,  vesebetegség, veleszületett immunbetegség, anyagcserebetegség,  cukorbetegség - és ez a betegségük szerepel is a háziorvosuk nyilvántartásában.

Tehát még az asztmások sem szerepelnek azon listán, akik részére a házi gyermekorvosok rendelhetnek az oltóanyagból - hangsúlyozta a HGYE elnöke.