Ebből az adatpárból mindenki levonhatja a következtetést arra vonatkozóan mit szeretnének elérni a hatóságok ezen a téren a jövőben. Bár az önkormányzatok legjelentősebb bevételi forrását jelentő iparűzési adó 2007. végi megszüntetésére vonatkozó törvényt visszavonta a kormány, a luxusadó pedig alig hozott valamit a konyhára, sem az állam, sem a helyhatóságok nem tettek le a vagyonadók bevezetéséről – írja a Magyar Nemzet. Az ingatlanadóknak két fajtáján gondolkoznak, ám az „alapváltozat” bevezetését egyelőre kétségessé teszi, hogy Magyarországon nincs olyan ingatlan-nyilvántartás, amelyben valós piaci értékükön szerepelnének e vagyontárgyak. Az ingatlanérték növekedéséhez kötött adó a közmű- és egyéb fejlesztések nyomán dráguló ingatlanok tulajdonosaitól szedne kvázi hozzájárulást a fejlesztésekhez, a kérdés ezzel kapcsolatban ugyanaz, mint általában: ki mondja meg, hogy adott esetben mennyivel lett drágább egy adott ház vagy kert annak nyomán, hogy megváltozott a környezete. A fővárosi gondolkodók a dugódíjon is morfondíroznak, amelyet a belvárosba behajtó autósokkal fizettetnének a zsúfoltság csökkentése céljából.
QP | Quality Placement