Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány jelentősen kiterjeszti az ingyenes étkeztetésben részesülő gyermekek körét, a feladatra fordítható összeg pedig jövőre megközelíti a 60 milliárd forintot - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A tárcavezető szólt arról, hogy a 3 éves kort betöltők kötelező óvodáztatása nemcsak oktatási, pedagógiai segítséget jelent a hátrányos helyzetű családoknak, hanem az étkeztetés biztosítását is. Ha csak egy éhező gyermek van Magyarországon, az is sok - jelentette ki, ízléstelennek nevezve az ezzel kapcsolatos "számháborút". Mindannyiunk célja, hogy minél kevesebben legyenek és ha lehet, teljes mértékben felszámoljuk azt, hogy vannak, akik nem jutnak minden nap meleg ételhez - fogalmazott.

Azt is bejelentette: 2016. január 1-jétől ingyenes étkeztetésben részesülnek azok a bölcsődés és óvodás gyerekek, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130 százalékát. Ez egy széles kategória, amely a szegénységgel fenyegetettek 100 százalékát lefedi - emelte ki Balog Zoltán, jelezve: esetükben az állam vállalja át a költségeket.

Az idei nettó minimálbérrel - 66 ezer 483 forinttal - számolva ez azt jelenti, hogy azon gyerekek étkezhetnek ingyen, akiknél az egy főre eső összeg 86 ezer 428 forint alatt van. Ez érvényes például egy kereső felnőttből és egy gyermekből álló családra, ha a felnőtt nettó jövedelme 172 ezer 856 forint alatt van, míg egy két kereső felnőttből és két gyermekből álló családban a nettó összjövedelemnek 345 ezer 712 forint alatt kell lennie a támogatáshoz - ismertetett példákat Balog Zoltán.

A tárcavezető szavai szerint jelenleg is komoly tömegek részesülnek ingyenes vagy támogatott étkeztetésben, a bölcsődések esetében 26 százalék, az óvodásoknál 46 százalék, míg az általános iskolások körében 58 százalék ez az arány. Kiemelte azt is, hogy a feladatra fordítható összeg 2015-ben 60 milliárd forintra nő. A költségkeretet 2010 és 2014 között 29 milliárdról 50 milliárd fölé emelték, emellett a nyári étkeztetés keretét is jelentősen növelték.