Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az ülésen kiemelte, hogy az európai uniós módszertan szerint is bevételt eredményező vagyonértékesítéssel, vagyonhasznosítással számol a kormány, tehát nem a stratégiai fontosságú állami cégek értékesítéséről van szó.

A bizottság ülésén Szakács László (MSZP) és Hegedűs Lorántné (Jobbik) is kifogásolta, hogy keveset tudni arról, hogyan teljesül majd a 169 milliárd forintos bevétel. Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a Költségvetési Tanács (KT), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is a legkockázatosabb tételek közé sorolta a 169 milliárdos sort, tekintettel arra, hogy nem tudható, miként folyik be ez a bevétel.

Banai Péter Benő elmondta: bár a javaslatban konkrétan nincs benne, mely vagyonelem értékesítéséből vagy hasznosításából számolnak az előirányzott bevétellel, de ennek fontos oka van. Az állam egészének érdekét kell nézni, és ezért nem lehet a piaci szereplők kezébe olyan információt adni, ami rontja az állam tárgyalási pozícióját - fogalmazott.

Az államtitkár leszögezte: ez közpénzbevétel lesz, ami garancia arra, hogy a széles publikum a kellő időben megkapja a pontos információt.

Banai Péter Benő jelezte azt is, hogy a kormány az állami vagyon bővítésére kívánja felhasználni a többletbevételt, a hiánycél pedig nem kerül veszélybe, mivel kiadási kötelezettségvállalás nem történhet erre az összegre, ameddig a bevétel nem realizálódik.