Az online szolgáltatás foglalásra, vásárlásra nyitott internetezői réteg elvárásai jelentősen megváltoztak a járvány elmúlt két éve alatt: a válaszadók negyede már kevésbé cajlandó jóval előbb online megvenni egy szolgáltatást (például utazást, vagy valamilyen élmény programot) – derül ki a Bónusz Brigád és a GKID (korábban GKI Digital) közös kutatásából. Az óvatosság érthető, hiszen kiszámíthatatlan lett, hogy mi történik több hónap múlva. Ráadásul a pandémia csúcspontjain ez a bizonytalanság még összességében is kevesebb lehetőséggel és kimozdulási kedvel járt.

Ezt támasztja alá, hogy a kutatás szerint a vásárlók 22 százaléka számára felértékelődött a rugalmas szolgáltatások iránti igény, emellett a visszaválthatóság és a határidők esetleges kitolása is fontosabb szempont lett a vásárlásnál. Az online vásárlók már kifejezetten csak az ilyen ajánlatokat keresik.

„A rugalmasság lett az egyik legfontosabb, a vásárlási döntést befolyásoló szempont, hiszen világunk kiszámíthatatlanabbá, kevésbé tervezhetővé vált, de ez egyben azt is jelenti, hogy nő a pénzügyi tudatosság a fogyasztók körében” – mondja Banga Györgyi, a Bónusz Brigád operatív igazgatója. Ezt ők is tapasztalják a Bónusz Brigád vásárlói között, hiszen a rugalmas, visszaváltható ajánlatok sokkal keresettebbek az oldalukon, szívesebben veszik ezt még akkor is, ha esetleg valamivel magasabb árkategóriába is esik egy visszaváltható ajánlat.

A változások okai leginkább a Coviddal függenek össze (43 százalék), de fontos szempont az is, hogy sokak számára megváltoztak a prioritások, a korlátozások miatt átalakultak a szokások, vagy éppen megváltozott az élethelyzetük.

A kutatásban résztvevő Bónusz Brigád felhasználóinak 86 százaléka az elmúlt egy évben vásárolt terméket hazai webáruházból, 58 százalékuk rendelt készételt, közel 50 százalékuk vásárolt valamilyen programra szóló jegyet, 42 százalékuk foglalt szállást Magyarországon és mindössze 17 százalékuk foglalt szállást külföldi szálláshelyen. A szállásfoglalások esetében a visszaesés szembetűnő, hiszen korábban hazai szálláshelyet 70 százalékuk, külföldi utazást 37 százalék vásárolt valaha online.

Átalakulóban a keresett szolgáltatások köre

Különböző szolgáltatásokra a válaszadók több, mint fele 10 000 és 50 000 forint közötti összeget, míg negyedük kevesebb, mint 10 000 forintot költött. Szolgáltatásra minden második válaszadó ugyanannyit költött a járvány után is, mint 2019-ben, 35 százalék azonban kevesebbet szánt rá. Azok között, akik valaha vásároltak az oldalon a legtöbben (68 százalék) éppen szolgáltatást vásároltak. A koronavírus ebben hatalmas mértékben átrajzolta vásárlási szokásainkat.
Az elmúlt egy évben a szolgáltatást vásárlók közül legtöbben, tízből négyen szintén valamilyen élményre szóló kupont vagy kedvezményes ajánlatot vásároltak és nagyon hasonló a többi szolgáltatás igénybevételének aránya is: kulturális, szórakoztató eseményekre szóló, vagy valamely múzeumba, állatkertbe szóló belépőjegyet, kupont 37 százalék vett online, hazai szálláshelyre vonatkozó ajánlatot a válaszadók 34 százaléka vásárolt, de még szépségápolásra, egészségmegőrzésre vonatkozó ajánlatot is a szolgáltatást vásárlók 32 százaléka választott.

A külföldi szállást online foglaló válaszadók negyede több mint 200 ezer forintot költött ilyen célra az elmúlt egy évben. A válaszadók 45 százaléka nem változtatott a szokásain, míg 34 százalékuk kevesebbet, 22 százalék viszont többet költött ilyen célra.

Magyarországi online szállásfoglalásra a felhasználók átlagosan közel 82 ezer forintot költöttek – a legtöbben 50 és 100 ezer forint közti összeget, de közel ugyanannyian még ennél is kevesebbet, mindössze 50 ezer alatti összeget szántak belföldi utazásra az elmúlt egy évben. Hazai online szállásfoglalásra a járvány után a válaszadók fele ugyanannyit költött, mint a pandémia előtt, válaszadók mintegy egyharmada a korábbinál kevesebb összegből foglalt online hazai szállást.

Főzés helyett internetes rendelés

A pandémia alatt nagyon sok emberre szakadt rá a főzés feladata, főleg, mert az online oktatás ideje alatt a gyerekek étkezését is meg kellett oldani. Ami az elmúlt egy évet illeti összességében készétel rendelésre a válaszadók átlagosan közel 40 000 forintot költöttek – a jellemző költés egy év alatt 10 és 50 ezer forint közé esett, a válaszadók közel fele ennyit költött. 34 százalékuk kevesebbet, 20 százalékuk többet költött a pandémia előtti, 2019-es évben jellemző összegnél.

Belépőjegyre, legyen az koncertjegy, mozijegy vagy színházjegy átlagosan 42 ezer forintot költöttek a válaszadók az elmúlt egy évben – a legtöbben itt is a 10 000 – 50 000 Ft közti kategóriában (59%), de minden negyedik válaszadó (23 százalék) kevesebb, mint 10 000 Ft-ot szánt erre a célra. Ez az összeg azt jelenti, hogy jelentősen megváltoztak itt is a vásárlási szokások: minden harmadik ember kevesebbet költött erre a célra, mint a korábbi években.