Halmozottan törvénysértő 18 Celsius-fokos irodákban dolgoztatni az alkalmazottakat – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi bejelentésére, miszerint ennél magasabb hőmérsékletet télen sem fognak biztosítani az állami intézményekben.

A MASZSZ szerint ígérete és kötelezettsége ellenére ismét egyeztetés nélkül, a lehető legrosszabb példát mutatva döntött a kabinet a munkavállalók százezreit érintő fontos, az egészségüket is veszélyeztető változásról.

Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez – idézi közleményében az Alaptörvény megfelelő cikkelyét a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miszerint 18 foknál télen sem lesz melegebb az állami intézményekben.
Hideg irodában dolgozni egészségkárosító, kockázatos és felháborítóan méltatlan munkakörülmény, vagyis, törvényellenes és jogsértő

– mondta Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke.

Véleménye szerint ugyanis az ominózus – valószínűleg ismételten hatástanulmányok nélkül meghozott – döntéssel munkáltatóként is súlyosan megsérti a kormány a munkavállalók jogait és veszélyezteti egészségüket is.

A szakszervezeteket felháborítja, hogy erről a fontos, százezreket hátrányosan érintő változásról megint egyeztetés nélkül, az érintettek – a munkavállalók – véleményét figyelmen kívül hagyva született meg egy fontos döntés. Ezzel a kormány megszegte azt a Brüsszelben tett ígéretét, miszerint a munkavállalókat érintő változásokról nem fognak az érdekképviseletekkel való egyeztetés nélkül dönteni.

A 18 fokos hőmérséklet-korlátozás a hatályos munkavédelmi szabályokat is súlyosan sérti, miközben a takarékosság jegyében elég lenne csak fokozottan betartani a törvényben előírt hőmérsékletet. Ugyanis 25 százalék energiát valószínűleg így is meg lehetne spórolni – állítja az elnök a MASZSZ szakértőinek véleményére is hivatkozva.

A szakszervezet felszólítja a kormányt: fejezze be a munkavállalók elleni ámokfutást, állítsa vissza a törvényes – nem veszélyhelyzeti – kormányzást és a valódi szociális párbeszédet. A MASZSZ és a szövetség munkavédelmi szakértői készen állnak az egyeztetésekre - olvasható a közleményben.