Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gyermekes családoknál a nyár vége már az iskolakezdésről szól. Mindamellett, hogy a nyári időszámításban lazábbra engedett napi ritmust érdemes újra az iskolai időszak ritmusához közelíteni, azaz a gyerekeket reggelente egyre korábban kelteni kicsit, illetve este időben ágyba küldeni, hogy a szeptemberi iskolakezdés ne viselje meg annyira a szervezetüket, és a szülők reggeleit. Emellett konkrét feladata is van a felnőtteknek és a kisiskolásoknak: megvásárolni a tanévkezdéshez szükséges felszereléseket.

Mi kell?

Talán elmondható, hogy az akinek első osztályba lépő kicsi gyermeke van, izgalommal vegyes készülődéssel élheti meg ezt a bevásárlást, hisz nem csak a csemete számára fontos fordulóponthoz érkeztek, hanem a szülőnek is lehetősége van a nosztalgiázásra, amikor a kék-piros korongokat tartalmazó fehér pöttyös kockát kell például megvennie. Annyi azonban biztos, hogy más anyagi felkészülést igényel egy elsős, egy másodikos, vagy akár harmadikos -  gyermek iskolára való felkészítése. Egy friss lengyelországi felmérés szerint ott 125 ezer forintnak megfelelő összeget visz el az iskolakezdés.  

A tanszercsomagon kívül - ami iskolánként, tanítónként változik - egy elsős gyermek esetében az iskolatáska, tolltartó, tornazsák mellett az is anyagi terhet róhat a szülőkre, hogy a gyermekszobában kialakításra kerüljön egy tanulósarok a csemete méretének megfelelő íróasztallal, székkel, polccal, lámpával. Míg ez a befektetés eltart a második osztályig, addig körülbelül a harmadikos gyermek esetében újra lehet rá számítani. Hisz a két év alatt igencsak megnőtt gyermeknek már nagyobb bútorra, már másfajta iskolatáskára, tolltartóra, esetleg nagyfiús/nagylányos szobára lehet szüksége.

Mi a divat?

A szülők anyagi helyzetétől, életfelfogásától függően, a családban található gyermekek számától és a választott iskolától függően alakulhat ki az összeg, hogy a család mennyit költ az iskolakezdésre.

Míg a tanszervásárlásokban is nyomon követhetőek divathullámok - szülő legyen a talpán, aki épp tudja, hogy a flitteres-csillogós a menő most a lányoknál vagy a vidám színes; a fiúknál meg épp a focicsapatos, vagy a Star Wars-os - sokan szerencsére már itt is figyelembe veszik, hogy a választott termékek környezetbarátok legyenek, illetve hogy fenntartható forrásból származzanak. Mások meg már augusztus közepétől élénken figyelik, hogy melyik nagyáruházban épp mi az iskolakezdésnél az akciós termék.

Elszántak, módszeresek, egynaposok

A beszerzésben is több típust különböztethetünk meg a szülők között. Van, aki a szokásos bevásárlást intézve megvesz egy-egy terméket, ami a tanszerlistán szerepel és így szép lassan szeptemberhez érkezve mindent összegyűjt. Van, aki külön programként kezeli az iskolai bevásárlást és listával a kezében egy fél napot erre szán. Közülük az elszántabbak a gyermeket is viszik magukkal fél napon keresztül, hogy a gyermek minden döntésben részt vehessen és vannak , akik csak a kardinális kérdések esetében vonják be csemetéjüket, például az iskolatáska, vagy a tolltartó kiválasztásánál.

Szép, de munkaigényes feladat ez. Újabb területe az életnek, ahol a szülő bizonyíthatja rátermettségét, "multitasking" képességét és gyakorolhatja empatikus képességeit, mind más szülőkkel, mind a saját gyerekével szemben. Ehhez a feladathoz legalább anyagi téren több helyről kaphat támogatást a szülő.

Egyfelől a szeptemberi családi pótlékot ilyenkor előbb folyósítják, hogy azt az iskolakezdésre legyen fordítható. Másfelől az önkormányzatonként eltérő mértékben és eltérő feltételekkel igényelhető iskolakezdési támogatás. Harmadrészt, bár a cafeteriarendszer átalakítása óta a tanszertámogatás többé nem létezik, egyes munkaadóknál azonban létezhet továbbra is ez a juttatás a bérbe építve.