Két iskola is zárva marad a nyár végén Somogyban - írja a Sonline.hu megyei hírportál. 

Az egyik II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kisbárapátiban, ahol az emúlt évben kilenc diák tanult. A település polgármestere Keszegné Csordás Krisztina, Kisbárapáti polgármestere azt modnta, a pedagógushiányra és a kevés diákra hivatkozva döntött úgy a tankerület, hogy szünetelteti az oktatást a faluban.

A kálmáncsai iskola sem nyit ki az új tanévben. A szülőket szerdán tájékoztatták arról, hogy a következő tanévtől másik iskolába kell járatniuk gyermeküket. Czinke János, Homokszentgyörgy polgármestere a portálnak azt mondta, tizenöt fiatal járt a kálmáncsai iskolába. A gyerekek többsége várhatóan a homokszentgyörgyi iskolában folytatja tanulmányait. A diákokat falubusszal szállítják majd a két település között.