Az Index információját a 64 éves ukrán férfi ügyvédje, Tóth M. Gábor megerősítette, de többet egyelőre nem akart mondani, mivel védencével jelenleg is a rendőrségen tartózkodik.

"A szakértők bevonásával folyamatban lévő nyomozásban 2019. július 29-én a nyomozók a kapitányt őrizetbe vették, segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt a kihallgatása jelenleg is tart" - írta a Police.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette az Index értesülését, de többet egyelőre ő sem akart mondani.

A Kúria ma délután mondta ki, hogy törvénysértő volt a bíróságok döntése, amikor úgy határoztak, hogy a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását 15 millió forintos óvadék ellenében megszüntetik és a férfit bűnügyi őrizetbe helyezik. Márki Zoltán tanácselnök az ítélet indokolásában elmondta, hogy az ügyészség akár ismét indítványozhatja a kapitány letartóztatását.

Az Index szerint erre lépett szinte azonnal a rendőrség és a nyomozást felügyelő ügyészség is.

A Viking Sigyn kapitánya június 13-án került bűnügyi felügyelet alá, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy Budapest területét nem hagyhatta el, hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen és nyomkövetőt is viselnie kellett.