A múlt csütörtökön elfogadott törvény célja egy takarékszövetkezeti integráció létrehozása. Az államfő szerdán nyilvánította ki, hogy a törvény több pontjával nem ért egyet. Egyebek mellett úgy foglalt állást, vizsgálni kell, hogy a jogszabály rendelkezései megfelelnek-e a tulajdonjogra vonatkozó alkotmányos követelményeknek.

A parlament Németh Lászlóné fejlesztési miniszter javaslatára változtatott az előterjesztésen. A módosítással átmenetileg, 2016. január 1-jéig azokat a hitelezési mutatókat minősítik rossznak, amelyeknél a késedelmes hitelek aránya legfeljebb 12 százalék. A miniszter indoklása szerint több takarékszövetkezet jelezte, hogy rosszhitel-mutatójuk meghaladja a törvényben meghatározott tízszázalékos értéket.

A törvény újbóli elfogadásáról az MSZP kérésére név szerint szavaztak.