Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eddiginél is nagyobb projektekben kíván részt venni az adatelemzés és adatvizualizáció terén tevékenykedő Starschema. Ezzel indokolta Földi Tamás a magyar vállalat társalapítója, hogy ez év elején elfogadták az indiai tech óriás, a HCL Technologies 42,5 millió dolláros felvásárlási ajánlatát - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A HCL százszázalékos tulajdont szerzett a budapesti székhelyű Starschemában, amelyet a megállapodás szerint továbbra is az eddigi ügyvezető, Földi Tamás irányít. Az árbevétel idén bőven 50 százalékot meghaladó mértékben nőhet, jóllehet ebben jelen van a HCL Techhel közös projektek hatása is. A tisztán Starschema-növekedés 40 százalék körül lesz.

A cégalapító szerint az, amivel foglalkoznak válságálló: a legtöbb nagyvállalat az üzleti folyamatai során keletkező adatok eredményesebb felhasználásától és a mesterséges intelligencia szélesebb körű alkalmazásától várja a hatékonyság növekedését a nehezebb időszakokban.

Birodalmat építenének

A felvásárlást követően a magyar cégnek továbbra is birodalomépítési ambíciói vannak, amihez a magyar piac szűk. Közel 300 munkavállalóval dolgoznak, és ha dupláznak is, az a szám legfeljebb csak Magyarországon lenne látható, de nemzetközi téren még mindig ugyanazon a polcon maradnának. 

Ha még nagyobb és még jelentősebb projekteket szeretnének elnyerni, amelyeken akár 100-150 ember dolgozik, akkor mindenképpen egy olyan partnerre van szükség, aki ebben a növekedésben segíteni tud.

A HCL Technologies egy világszerte 50 irodával rendelkező, 200 ezer embert alkalmazó nagyvállalat. Nem azért vették meg a magyar vállalatot, hogy örökre háromszáz fős cég maradjon.