A Gazdaságvédelmi akcióterv egyik eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgáló bértámogatás, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A minisztérium szerint eddig közel 400 munkaadó nyújtott be kérelmet mintegy 5000 munkavállalójára, összesen közel 4 milliárd forint értékben. Erre eredetileg a hétvégéig lett volna lehetőség, de az érdeklődés miatt meghosszabbították az igénylési határidőt február 22-ig.

A KFI bértámogatást többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatják a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent. A programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja, a támogatás fejében érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbra is foglalkoztatni, munkabérüket nem csökkentheti.

A legtöbb munkavállaló után Veszprém megyéből, Bács-Kiskun megyéből, a fővárosból és Pest megyéből érkezett be kérelem. Az igénylő vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokból kerülnek ki.

A koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.

A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani.