Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A következő másfél évben legalább annyi vállalkozáshoz kell eljutnia a kormány gazdaságfejlesztési programjainak, mint az elmúlt harminc évben összesen - mondta egy regionális gazdasági fórumon György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A Zalaegerszegen tartott, Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónában működő kamarák fórumát követő sajtótájékoztatón a politikus arról beszélt az MTI-nek, hogy a gazdaságfejlesztési intézményrendszer és a kamarák is felkészültek a programok kiteljesítésére.

Az egyik kamarai vezetőt idézve György László az  MTI-nek azt monda: a kamarák feladata az, hogy ezeket a kormányzati fejlesztési programokat most eljuttassák a vállalkozóknak. A rendezvényen szintén megjelent Pölöskei Gáborné (aki az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára) hozzátette: egy-egy térség fejlődéséhez, a vállalkozások pályázatainak eredményes megvalósításához és továbblépéséhez jól képzett minőségi munkaerőre van szükség, ezt pedig a szakképzés és a felnőttképzés tudja biztosítani. Erre jelent eszközt a már elindult új szakképzési rendszer, melyben a jelentkezési arányok is jelentősen növekedtek. Pölöskeiné szerint a kamarák a duális képzés kiteljesedésében is segyeni tudnak, de abban is, hogy e képzésekbe mind több vállalkozó kapcsolódjon be.

Navracsics Tibor, a régió fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a rendezvényen bejelentette, hogy a térség gazdaságfejlesztési programját a kormány napokon belül elfogadhatja, ezért arra készülnek, hogy a megnyíló európai uniós forrásokat minél hatékonyabban, a régió specialitásaira minél érzékenyebben költsék majd el. Hozzátette:  a kamarai fórum jelentős eredménye az az itt aláírt megállapodás, amely a hat területi kamara együttműködését szolgálja, ezek a szervezetek ugyanis felismerték, hogy szükség van egy olyan nagytérségi szintű összefogásra, ami a megyék és a megyei jogú városok egymástól eddig elszigetelt vagy párhuzamosan futó fejlesztési elképzeléseit összehangolja.