Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat utolsó szakasza november 1-jén, reggel 8 órakor nyílik meg – közölte a tárca. A támogatás maximális mértéke ebben a körben is a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.

A kormány elmúlt közel egy évben több mint 5700 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához közel 615 millió forinttal járult hozzá.

"Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tavaly novemberben indította az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatot, hogy alternatívát nyújtson a gépjármű-használattal szemben. Ebben a hónapban elérkeztünk a pályázat záró szakaszához, éppen ezért minden érdeklődőt arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel" – mondta Schanda Tamás.

A pályázati dokumentumokat november 5-én éjfélig lehet benyújtani. A kiírás és bővebb információk az IFKA honlapján érhetők el.