Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottsághoz benyújtott dokumentumban a tavalyi konvergenciaprogramhoz képest a 2019-es és 2020-as előrejelzését a magyar kormány 0,3-0,3 százalékponttal, a 2021-est 0,6 százalékponttal javította - idézi az MTI.

A kormányzati szektor hiányát a GDP-hez mérten.a program a 2017-es 2 százalék után 2018-ra 2,4 százalékra, a következő évre 1,8 százalékra, majd 1,5 százalékra, 2021-re 1,2 százalékra tervezi, 2022-re pedig 0,5 százalékkal számol.

Az idei konvergenciaprogram szerint az államadósság 2017-ben a GDP 73,6 százalékára csökkent, az idén a GDP 73,2 százalékára, 2019-ben 69,6 százalékára, 2020-ban 66,7 százalékára, 2021-ben 63,4 százalékára, 2022-ben 59,7 százalékára csökken.

Ezek a számok a korábbi konvergenciaprogramnál 1,6-2,7 százalékponttal magasabbak, amit a kormány az Eximbankkal kapcsolatos elszámolási különbséggel magyaráz. (Az Európai Bizottság előrejelzését itt találja.)

Legfeljebb árnyalatnyi visszaeséssel számolnak

A háztartások fogyasztása a tavalyi 4,7 százalék után 5,2 százalékkal bővül az idén, majd 2019-ben 4,8, 2020-ban 4,7, 2021-ben 4,6, 2022-ben 4,5 százalékkal nő.

A beruházások (a bruttó állóeszköz-felhalmozás) a 2017. évi 16,8 százalékos bővülést követően 2018-ban 12,8 százalékkal, 2019-ben 7,5 százalékkal, 2020-ban 3,8 százalékkal, 2021-ben 5,7 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal bővülnek.

Az export a tavalyi 7,1 százalékos növekedés után az idén 7,2 százalékkal nő, 2019-ben 6,9 százalékkal, 2020-ban 6,7 százalékkal, 2021-ben 7,3 százalékkal, 2022-ben 7,1 százalékkal bővül.

Mindeközben az import a tavalyi 9,7 százalék növekedés után 2018-ban 9,2 százalékkal bővül, 2019-ben 7,4 százalékkal nő, 2020-ban 6,3 százalékkal, 2021-ben 7,1 százalékkal, 2022-ben 6,9 százalékkal emelkedik.

A konvergenciaprogram szerint a foglalkoztatottak száma a tavalyi 1,6 százalékos emelkedés után 2018-2019-ben 1,5-1,5 százalékkal, 2020-ban 1,3 százalékkal, 2021-ben 1,1 százalékkal nő, a bővülés üteme 2022-ben 0,9 százalék lehet.

A munkanélküliségi ráta mindeközben folyamatosan csökken. A 2017-es 4,2 százalékos rátát követően a munkanélküliségi ráta 2018-ban 3,6, 2019-ben 3,1, 2020-ban 2,8, 2021-ben 2,5, 2022-ben 2,4 százalékot mutat majd, ami megfelel gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottságnak.

A munkavállalói jövedelem növekedésének üteme a 2017. évi 10,9 százalék, majd a 2018-as 10,8 százalék után valamelyest csökken, 2019-ben 9,5 százalékot, 2020-ban 7,7 százalékot, 2021-ben 7,0 százalékot és 2022-ben 7,1 százalékot ér majd el.