Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza - mondta az MKIK elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Parragh László ezért az árstopok fokozatos kivezetését látná célravezetőnek Szerinte az intézkedés azért se maradhat meg tartósan, mert a feketegazdaságot erősíti.

Arról is beszélt, hogy az élelmiszer-infláció mindenhol nagyobb, mint az átlaginfláció.

Az, hogy nálunk ilyen mértékű, annak az egyik oka az árfolyam:

Az élelmiszerhez szükséges alapanyagok nagy része importból érkezik, továbbá a magyar élelmiszergazdaság termelékenysége lényegesen gyengébb, mint az európai

– szolgált magyarázattal arra, hogy miért épp Magyarországon a legnagyobb az élelmiszer-infláció.

Az MKIK álláspontja szerint a hatósági árak kivezetése akkor okozza a legkevesebb kárt, ha akkor törlik el, amikor az élelmiszerek inflációja eléri a csúcsát, majd elindul lefelé.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint erre már most is sor kerülhet, de a tavasz folyamán biztosan megtörténik. 

Az MKIK elnöke arról is beszélt, hogy folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, a Kereskedelmi Szövetséggel, valamint a kiskereskedelemben érintett egyéb szervezetekkel. Azt nem árulta el, hogy kormányzati szinten kivel egyeztetnek.