Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Novemberben egy hónap alatt 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, elszakadva az egy évvel ezelőtti 0,3 százaléktól. Így az előző év azonos időszakához képest 4,3 százalékos volt a fogyasztói kosár drágulása. A várakozás mindössze 4,1 százalék volt, míg októberben még 3,9 százalék volt az árindex.

A jövedékiadó-emelés hatása most jelent meg először a fogyasztói árakban. A járműüzemanyagok 3,4 százalékkal drágultak egy hónap alatt, részben a gázolaj drágítása miatt, valamint a szeszes italok, dohányáruk termékcsoport 1,2 százalékos drágulása októberhez képest szintén átlagon felüli volt.

A fő gondot azonban a gyenge forint drágító hatása jelentheti. Elvileg a kereskedők ezt kikerülendő folyamatosan a termékösszetételben akarnak változtatni és fokozatosan hagyják el a magasabb kategóriás termékeket az eleve olcsóbb áruk kedvéért.

Az árfolyamgyengülést viszont nem tudják lenyelni, ezért ha már nem képesek a kereskedők az árukínálaton változtatni, a veszteségeiket áthárítják majd a fogyasztókra. Ez a folyamat elemzők szerint 2012-től kezdődhet el. A mostani várakozások szerint az euróval szembeni forintkurzus azonban a jövő év második felében korrigálhat és év végére elérheti a 280-as szintet.

Addig a fő kockázatot az inflációs várakozások megugrása jelentheti. Az adóemelések és az árfolyam egyszeri hatásként kerül be a rendszerbe, azonban hátráltatja, hogy az emberekben tartósan nominális horgony alakulhasson ki. A magyar lakosság a rendszerváltás óta elfelejtette, hogy az árak akár stabilan is maradhatnak, így az értékesítési árakon és a bérköveteléseken keresztül megjelenített várakozások további drágulási nyomáshoz vezetnek.