A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Hamarosan gazdára találhat a diósgyőri acélművek (DAM) − legalábbis erre utalt egy ausztrál befektetői portálon nemrégiben megjelent közlés, amely szerint az ausztrál Astra Resources vállalat "komoly lépéseket" tett annak érdekében, hogy megvásároljon egy magyarországi acélművet. A közlemény ugyan DAM Steel Rt.-t említ, azonban minden bizonnyal a legutóbbi felszámolásig DAM 2004 Kft. vagyonáról van szó, amely a felszámolás során a sikertelen értékesítési próbálkozásokat követően az ISD Dunaferr Zrt. − illetve a mögötte álló Donbass-csoport − érdekeltségébe tartozó Öko-Ferr Nonprofit Kft.-hez került. A felszámoló Ratis Kft. az érvényes és eredményes pályázatot benyújtó ISD Power Kft. által kijelölt, annak érdekeltségi körébe tartozó dunaújvárosi Öko-Ferrnek értékesítette − a befektetői tárgyalások miatt felfüggesztett szerződés szerint − a DAM 2004 vagyonát 2010 májusában.

A portál határozott közlése ellenére a kép árnyaltabb. Mányi István, az Öko-Ferr ügyvezetője a Napi Gazdaságnak elmondta, az ausztrál cégcsoport érdeklődött ugyan a DAM-vagyonról, az Astrán kívül azonban még 4-5 cég tett így az elmúlt egy évben, de egyelőre egyik sem lépett a szerződés előkészítésének fázisába. Így sem rangsor, sem prioritás nem alakult ki az érdeklődök között.

Magyarországon az Astra lát lehetőséget a megjelent nemzetközi negatív hírek ellenére − tudtuk meg a társaságtól. Az ausztrál cégcsoport a DAM-mal kapcsolatos felvetésre úgy reagált, hogy két éve tervezi a kelet-európai terjeszkedést, főként Magyarországon, és nemcsak nehézipari, hanem egyéb termelőipari befektetésekben is gondolkodva.

Az acélmű újraindításával kapcsolatos egyik legnagyobb problémát a lapunk által megkérdezett piaci szereplők szerint az átláthatatlan tulajdoni helyzet jelenti. Szakmai vélemények szerint ugyanakkor a mostani lenne az "utolsó pillanat", amikor egy szakmai befektető még megmenthetné a diósgyőri acélgyártást.