A lap emlékeztet, hogy Judith Sargentini az Európai Zöld Párt képviselőjeként készítette el a magyar jogállamiságról szóló jelentését, amelyet júniusban fogadott el az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), 37 tag támogatásával és 19 ellenszavazattal.

A dokumentum felveti annak lehetőségét, hogy Magyarországtól megvonják a szavazati jogokat. A jelentés szerint Magyarországon szűkülnek a szabadságjogok, a magyar álláspontot részletező levélnek ugyanakkor semmi hatása nem volt.

QP | Quality Placement

Orbán Viktor Budapesten beszélt a jelentésről, rámutatva, a Soros-jelentésként felfogható dokumentumban nyomást akarnak gyakorolni hazánkra, hogy változtassa meg véleményét a migrációs kérdésben, ám ez nem fog sikerülni. A kvótarendszer azóta lekerült a napirendről, a magyar álláspont mellett több állam is felsorakozott - írta a Magyar Idők.

Orbán Viktor 2013-ban a szintén a magyar jogállam miatt aggódó Tavares-jelentés idején is személyesen utazott Strasbourgba, az akkori vita során a miniszterelnök visszautasította, hogy az Európai Parlament "gyámság" alá vegye Magyarországot.

A kép forrása: Pixabay