Az átadás-átvétel várhatóan ma (hétfő) lesz. A héten pedig két miniszter, Varga Mihály és Gulyás Gergely is bejárja a patinás intézményt, és a portál úgy tudja, hogy a II. és XII. kerületi polgármester is jelen lesz.

Az Index.hu úgy tudja, hogy a kórház élére Takács Péter kerülhet, aki jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője. Az intézményen belül már régebb óta úgy tartották, hogy a kórház küszöbön álló átalakítását új vezető irányítja majd.

Kázmér Tibor 2012-ben került a Szent János kórház élére a váci Jávorszky Ödön Kórház vezetői posztjáról. A nagy tapasztalatú vezető 1998-2001-ben az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt. Onnan került az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet vezetői posztjára, és már 2005-2008 között is volt a Szent János kórház főigazgatója.