Újra kinyit a Miskolctapolca Barlangfürdő – közölte a megyei jogú város polgármesteri hivatala az MTI-vel.

A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága csütörtökön hagyta jóvá a Barlangfürdő működtetésével kapcsolatos előterjesztést, amelynek értelmében a Barlangfürdő január 26-tól, az éves karbantartást követően ismét nyitva áll a vendégek előtt.

Közölték: Veres Pál, Miskolc polgármestere az igazgatóság tagjaival abban egyezett meg, hogy év közben több alkalommal is áttekintik a Barlangfürdő gazdasági helyzetét, és olyan energetikai fejlesztésekről is tárgyaltak, amelyek megvalósításával hosszú távon biztosítható a város meghatározó turisztikai attrakciójának gazdaságos működtetése.

A városvezető a Barlangfürdő újranyitása apropóján azt is hangsúlyozta, hogy tavasz végére befejeződhet a miskolctapolcai őspark városi nagy projekt, ami még szebbé teszi a Barlangfürdő környezetét is, és még több turistát vonzhat Miskolcra, Miskolctapolcára.

A Barlangfürdőt ezt megelőzően 2022 októberben nyitották újra, akkor a mintegy 30 helyi vállalkozás, köztük szállodák és vendéglátóhelyek üzemeltetői 48 óra alatt több mint 20 millió forint hozzájárulást ajánlottak fel a fürdő újranyitása érdekében. Akkor a Miskolci Fürdő Kft. döntött úgy, hogy a nehéz helyzetre tekintettel bezárja a Barlangfürdőt.