„A négyzetméter-alapú korlátozás nem ismeretlen terep számunkra” – kommentálta a kormányfő által péntek reggel, a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként bejelentett intézkedést a Napi.hu-nak Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója. „A Tesco teljes nemzetközi hálózatára jellemző, hogy a kormányzati, illetve a saját belső előírásaink közül minden országban a szigorúbbat alkalmazzuk.”

Egy ilyen szabályozást kétségkívül nagyon nem egyszerű a gyakorlatba átültetni, a Tesco is rengeteg tapasztalatra támaszkodott saját sztenderdjének bevezetése során. Boltjaikban amúgy már a bejelentés előtt is érvényben volt egy hasonló belső szabályozás, így a miniszterelnöki bejelentés sem váratlanul, sem felkészületlenül nem érte a boltláncot.

QP | Quality Placement

A négyzetméter alapú korlátozás „csekély ár” cserébe azért, hogy kinyithatnak a bezárni kényszerült kereskedők – véli a Tesco-vezér.

Ez a sztenderd a lánc nemzetközileg elfogadott belső szabályrendszerének része, széles körű tapasztalatok alapján alakították ki, ami persze csak úgy tud hatékonyan működni, ha a vásárlók is partnerek ebben – tehát a saját részükről nekik is be kell tartania szabályokat. A már működtetett rendszer tapasztalatai alapján számukra - a vezérigazgató szerint - az egyik legfontosabb tanulság az, hogy nagyon fontos a vásárlók segítése ebben a helyzetben.

„A vásárlók számára is nagyon fontos, hogy ezt a támogatást végigvezessük a vásárlás teljes vertikumán, azaz a bejárattól a kasszasorig felhívjuk a figyelmét arra, hogy milyen biztonsági szabályokat kell egymás és a saját biztonságunk érdekében betartanunk.” Alapozni kell a vásárlói tudatosságra, ami azért előfordul, hogy hiányzik. „Ez a legnagyobb kihívás az egészben” - tette hozzá a cégvezető.

Pálinkás Zsolt

 

Pálinkás Zsolt
Kép: Tesco

 

 

A boltok, áruházak bejáratánál egy figyelemfelkeltő információs poszter várja a vevőket, majd folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági előírásokról: a belső sorállásnál 2 méterben határozták meg a biztonságos távolságot, a pénztáraknál és a pultoknál plexifallal védik a vásárlás biztonságát, mind a dolgozókat, mind a vásárlókat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók is igénylik a fokozott higiéniát és ennek láthatóságát. Ezért minden boltban kézfertőtlenítő állomást helyeznek el, ahol nem csak a kezét, hanem a kosarát is le tudja fertőtleníteni a vevő és a pandémia kitörése óta gyakrabban takarítanak a vásárlótérben is.

Felmerül azonban a kérdés: hogyan tudják pontosan meghatározni, hogy éppen mennyien tartózkodnak a vásárlótérben? „Nekünk a számolásos módszer vált be a legjobban, tehát a manuális számlálással szerzett adatokat - a bejövő és kimenő vevők számát - tableten rögzítjük, már bevált a nagyobb forgalmú időszakokban, legutóbb karácsonykor”. A módszert tovább is fejlesztették, a legnagyobb létszámú boltjaikban van egy automata rendszer, ami egy nagy képernyőn tájékoztatja a vásárlókat a bent lévő vevők számáról, hogy még „zöld” az áruház és be lehet lépni, és ahogy közelednek a telítettség felé, úgy vált a pirosba a monitor és amikor elérik a maximumhatárt, a rendszer jelez az egyik kollégának, aki megkéri a vásárlókat, hogy várakozzanak az eladótéren kívül.

Külföldön volt példa arra, hogy a bevásárlókosarakkal szabályoztak: ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy annyi kosarat hagytak kint, amennyien a négyzetméteres szabályozás alapján éppen tartózkodhatnak a boltban. Ilyenkor persze mindig felbukkanhat néhány dinamikusabb vásárló, akik kosár nélkül is szívesen belátogatnak a boltba.

Az előírások betartásának ellenőrzése során a boltlánc vezetése arra számít, hogy - ugyanúgy, mint a maszkviselést - ezt is szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd a hatóságok. „A mi érdekünk is, hogy betartsuk a szabályokat. Szlovákiában például elég robusztus véletlenszerű hatósági ellenőrzések voltak és a bírságokat is keményen osztották, aminek híre ment és ez ott hatékony eszköznek bizonyult. „Arra készülünk, hogy ezzel nem lesz gondunk.”

Lehet-e balhé a kinti sorban állás miatt?

A négyzetméteres korlátozás mindig lokációfüggő lesz, például olyan, nagyon sűrűn lakott területeken, ahol csak egy bolt van a közelben, ott vélhetően lesz sorállás , sőt, tumultusra is lehet számítani akár a külső részen is.

„Azt látjuk viszont, hogy a vásárlók ehhez már hozzászoktak, felfedezték az alternatív vásárlási lehetőségeket is, illetve némiképp át is alakultak a vásárlási szokások.” Azaz nagyon pontosan tudják, hogy mire van szükségük, mennyit akarnak költeni, nagyon átgondolják a vásárlást. Ma már sokkal kevésbé jellemző a „beugrok egy liter tejért” típusú vásárlás, az a tapasztalás, hogy kevesebben és ritkábban jönnek, de sokkal nagyobb a kosár. Ez pedig csökkenti a tumultust, de Pálinkás Zsolt szerint az is jótékony hatással bír, hogy a területi korlátozás mellett, hosszabbodik a nyitvatartási idő. Az olyan kiemelt időszakokban, mint például a húsvét, persze előfordulhatnak tömegjelenetek az áruházaknál, de ezekre „fel kell készülni és fel is lehet készülni”.

Az ilyen időszakok, illetve a megszokottól eltérő helyzeteket teremtő intézkedések bevezetése mindig „komoly kommunikációs kihívások a kollégák számára, de sokat elárul ezek kezeléséről az, hogy a Tesco áruházakat országos szinten átlagosan heti 2,5 millió vásárló látogatta ez elmúlt évben és ebben az időszakban 2-3 komolyabb ilyen esettel kellett szembe néznünk”. Arra inkább lehet számítani, hogy a sor láttán lesz, aki eláll a vásárlástól és alternatív beszerzési lehetőséget keres, például igénybe veszik a webáruházat.

Angliában és Ázsiában például olyan rendszert vezettek be, amely a sorban állók számára mutatja, hogy még mennyi ideig kell várniuk arra, hogy bejussanak. Ez az idő a közép-kelet-európai régióban sosem volt 8 percnél hosszabb, még karácsonykor és 15 négyzetméteres korlátozás esetén sem.

A pandémia elmúlt egy évében nem meglepő módon felgyorsult az online vásárlásra való átállás folyamata. „Most egy év alatt lezajlott az a folyamat, amire persze számítottunk ugyan, de 1-3 éves terminusban.” A járvány nagyon felgyorsította ezeket a folyamatokat, az online értékesítés részaránya az elmúlt egy év alatt megduplázódott, miközben a társaság erre csak 3 év távlatában számított.

A vásárlók kedvelik, „kapacitásproblémát egyelőre nem látunk, de további felfutás biztosan lesz, sőt arra számítunk, hogy ismét gyorsul e vásárlási mód bővülése, és azok közül, akik hezitálnak a fizikai és az online vásárlás között, biztosan sokan kipróbálják az online rendelést - tette hozzá Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója.