2021 novemberében 33 beteget ápoltak a 150 főre méretezett kiskunhalasi járványkórházban, ami tavaly december óta üres - írja az Átlátszó.

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház ötmilliárd forintból épült, a konténerkórházat a kormányközeli ZÁÉV és a WHB építette fel.

"Készen áll a betegek fogadására, de egyelőre nem indokolt a halasi járványkórház megnyitása” – 2021. november 19-én mondta ezt Orbán Viktor, miután több cikk is született arról, hogy orvoshiány miatt valójában nem is tudna megnyitni az intézményegyüttes.

A miniszterelnök akkor azt is elárulta, „azt a döntést hoztuk, hogy a kiskunhalasi járványkórház egy kiemelt járványkórház lesz, tehát nem a szokásos megyei kórházi igazgatási rendben fogjuk majd kinyitni, ha szükséges. Akkor nyitjuk ki, ha valami nagyobb baj történik, vagy ha valamelyik kórházban feltorlódnak a betegek az ország bármely pontján”.

2021 szeptember elsején 132-en voltak kórházban, Orbán Viktor november 19-i bejelentésekor 6122-én, a csúcs december 7-én volt, 7596 betegszámmal.

2021 novembere után a járványkórház nem kezelt beteget, a rezsikiadások viszont maradtak, még ha azok jelentősen csökkentek is.

Míg 2021-ben 79,8 millió forint volt a villanyszámla, azaz havi 6,65 millió forint, addig 2022 első félévére ez 32 millió forintra csökkent, azaz havi 5,3 millió forintra. Úgy, hogy beteg 2021 decembere óta nem volt az intézményben. Az, hogy mi lesz a sorsa a konténerkórháznak, nem ismert.

Áramszámla kalkulátor

A normál áram
B éjszakai áram

Gázszámla kalkulátor