Az elmúlt hetekben érdemben javultak a növekedési kilátások globálisan és Magyarországon is. Ami a külső környezetet illeti, a bizonytalanságok nem tűntek el, ám a mostani jelek szerint az európai gazdaságokat nem üti meg annyira az energiaválság, és az idén sikerülhet elkerülni a recessziót – jelentette ki a vg.hu-nak Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke.

Az Erste Bankban az idénre 0,2 százalékos éves átlagos GDP-növekedést várnak, ami 2024-ben már 4,2 százalékos lehet. Az ezt követő időszakban 3-4 százalék közötti ütemben nőhet a hazai gazdaság éves szinten a várakozásaik szerint.

A 2023-as éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzésünk 18,5 százalék, és még 2024-ben is éves átlagban az 5 százalékot közelítheti. Egyelőre magas szinten látszik tetőzni az áremelkedés üteme, és az infláció látványosabb mérséklődése az idei második fél évben indulhat meg

– jelentette ki a bankszövetség vezetője.

Mindent egybevetve Jelasity Radován elmondta: a rengeteg teher mellett a magyarországi bankrendszernek van még valamennyi likviditási tartaléka, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy 2023-ban támogatni tudják a magyar gazdaságot az előtte álló kihívások leküzdésében.

Az extraprofitadó megszűnésében reménykednek

A Magyar Bankszövetség elnöke azt is elmondta, hogy tavaly is folytatódott a hazai bankszektor konszolidációja, a hitelintézetek száma tovább csökkent, például összeállt a Magyar Bankholding, a Commerzbank visszaadta a licencet, a Sopron Bankot pedig átvette a Magnet Bank. Jelasity Radován a Magyar Bankholding létrejöttét szakmai szempontból minimum az évtized szakmai kihívása, ami sok mindent át fog írni.

A bankszövetség elnöke azt egyelőre nem tudja megítélni, hogy az extraprofitadó mekkora terhet jelent a bankrendszernek.

… azt gondoljuk, hogy a kormány által várt 250 milliárd forint körüli összeget befizették a magyarországi bankok. 2023-at nézve ugyan valamelyest csökken az adókulcs (10-ről 8 százalékra), azonban a kamatok szintje is jelentősen változott tavaly, a további egyedi tényezőkről nem is beszélve. Emiatt is nagyon hálátlan megjósolni az összeget, de az adóalap jelentős növekedése miatt magasabb lesz a 2022. évi befizetésnél

– nyilatkozta Jelasity Radován, aki kollégáival együtt abban reménykedik, hogy ígéretéhez híven a kormány valóban megszünteti az extraprofitadót 2024-től.