Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A forgalom növekedése a vámbevételeken is érzékelhető, a Dél-Budapesti Adó- és Vámigazgatóságnál - ahol a legtöbb Kínából érkező import konténerárut vámkezelik - 2016 októberéig majdnem 10 milliárd forint vámbevétel keletkezett, 2017-ben ez a szám több mint 15 milliárd forintra emelkedett.

Arról is beszámoltak, hogy idén májustól rendszeresen érkeznek közvetlen tehervonatok Kínából, Xian és Changsha városából. A Kínával való közvetlen vasúti összeköttetésnek köszönhetően november 27-én pedig elindult Magyarországról az első export irányvonat Changsha városába.

A konténerterminálok elsősorban a nagy európai kikötőkbe (például Hamburg, Koper, Pireusz) érkező árukat szállító úgynevezett irányvonatokat (nagy mennyiségű árut, több vasúti kocsin szállító közvetlen tehervonatokat) fogadják - olvasható a NAV közleményében.