Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az első negyedéves szám nagy meglepetést hozott, de ami még ennél is jobb hír, hogy a tavalyi utolsó három hónap adata is növekedést mutat - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen szakértője. Ez azt jelenti, hogy a magyar GDP volumene két egymást követő negyedéven keresztül növekedni tudott, azaz vége a recessziónak - tette hozzá az elemző.


Amint arról beszámoltunk, az előzetes adatok alapján éves alapon 0,2 százalékkal, negyedéves összevetésben 0,9 százalékkal nőtt a hazai GDP. A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők éves szinten 1,7 százalékos csökkenést, negyedéves összevetésben pedig 0,2 százalékos növekedést vártak.


Az már korábban látszott, hogy az ipar jó teljesítménye kedvezően járulhat hozzá a GDP-hez, viszont ezen túl a felhasználás oldaláról a készletek felfutása és a továbbra is jól teljesítő nettó export okozhatta a meglepetést - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. (A GDP felhasználási oldaláról egyelőre nincsenek információk, azokat június 9-én publikálja a KSH.)


Negyedéves összevetésben megállni látszik a fogyasztás és a beruházás visszaesése és a második félévtől kezdve ezek a komponensek már számottevően járulhatnak hozzá a GDP bővüléséhez.


A következő negyedévben várhatóan enyhén romlik a nettó export hozzáadott értéke az import növekedése miatt, de az ipar további felfutása és az enyhén javuló fogyasztás, illetve beruházás már jobban teljesíthet. Ennek eredőjeként a második negyedévben éves alapon egy százalékos növekedés várható. A vártnál jobb adat miatt pedig az egész évre vonatkozó prognózisokat is revideálni kell majd - tette hozzá a szakértő.