Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Lupa Strand Kft. arra reagált hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy vasárnap a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint a katasztrófavédelem lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat, és rendelkezett azok átépítéséről.

A cég szerint a parkolók létesítésénél és engedélyeztetésénél szabályszerűségre törekedtek, és jóhiszeműen jártak el.

A strand üzemeltetői és az FKI képviselői hétfőn egyeztettek a Lupa-tó parkolója körül felmerült kérdésekről.

Az egyeztetésen az FKI szakemberei ismertették, milyen dokumentációra lenne még szükség annak alátámasztására, hogy a védett területet nem éri környezetszennyezés a parkoló miatt. Ezért a következő napokban, de legfeljebb a hét végéig a területen feltáró vizsgálatokat tartanak, ami a parkolók működését részben korlátozza ugyan, de a strandokét nem.

Ha a feltáró vizsgálatok eredménye miatt esetleg további műszaki intézkedésekre lesz szükség, azokat még a héten teljesíteni tudják, és azután újra teljes kapacitással üzemelhetnek majd a parkolók is - mondta Matlárházi Rita, a Lupa-tó ügyvezetője.