A brit gazdasági havilap 185 országra kiterjedő listáján Magyarország a 38. lett a tavalyi 36. után (két évvel korábban a 34. hely is megvolt). A régió új EU-tagjai közül Szlovénia van a legelőkelőbb helyen, 28. lett, ezzel eggyel feljebb jutott a tavalyinál, Csehország pedig a 35. helyre ugrott előre a tavalyi 38.-ról. 

A világ legkevésbé kockázatos országa idén a tavalyi második Norvégia lett (100 pontból 99,45-öt szerzett meg), utána Svájc, Luxemburg és az USA következik.

Magyarország a tavaly tavaszi 67,74 pont után most 68,82 pontot szerzett az általános kockázati kategóriában (tavaly 67,74-gyel tudott jobb helyen végezni). A politikai kockázat pontszáma a tavaly márciusi 17,56 pontról 17,58 pontra javult. ( a legkisebb kockázatot jelző maximum ebben a kategóriában 25 pont).  Ebben a kategóriában azt mérik, hogy az egyes országok milyen eséllyel válnak fizetésképtelenné, illetve tagadják meg a külföldi részvénybefektetések osztalékának, illetve a tőkének a hazautalását.

A szuverén adósságok törlesztése terén a Euromoney most is megadta a lehetséges 10,00 pontot, mivel Magyarországnak az elmúlt egy évben sem voltak hátralékai és átütemezett adósságai. A hitelminősítési kategóriában 10-ből változatlanul 6,67 pontot kaptunk,  a magyar szuverén adósság általános "A" kategóriás, azaz befektetőknek ajánlott besorolása alapján. A hosszú távú magyar adósságot az  S&P, illetve a Fitch Ratings az "A" sáv alján, "A mínusszal" tartja nyilván,  a Fitch a leminősítést valószínűsítő negatív kilátásásal. Az átfogó gazdasági teljesítményre adható 25 pontból az egy évvel korábbi  10,33 ponttal szemben most 10,36 pontot adott Magyarországnak a Euromoney.

A tőkepiaci hozzáférés kategóriájában számottevő a javulás: a  lehetséges 5 pontból a 2004. tavaszi 3,66 pont után az idén 4,21 pontot kaptunk. Az országkockázati lista összeállításába bevont befektetési bankárok egyike a Euromoneynak azt mondta: az EU-csatlakozással a kelet-európai országok is meghonosították az uniós kötvénykibocsátási szabályokat, ami "jelentős plusz a befektetőknek" - idézte a hiradó.hu.

Az idei lista utolsó, 185. helyére a tavalyi 183. helyezett Irak került, 1,85 ponttal, megelőzve a 3,25 pontos Észak-Koreát.


QP | Quality Placement