A bejegyzés szerint a választ intenzív egyeztetés előzte meg. Egy hónap alatt 10 videókonferenciát és számos megbeszélést tartott a kormány a Bizottsággal, százat is meghaladja a köröztetett és egyeztetett intézkedési tervezetek száma.

Az ügy előzménye, hogy a Európai Bizottság július 22-én egy hónapot adott Magyarországnak arra, hogy kezelje a jogállamisággal kapcsolatos aggályokat. Ez a feltétele annak, hogy az ország hozzájusson a 2021–2027-es uniós forrásokhoz.

Veszélyben az uniós pénzek

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az uniós pénzek veszélyben vannak Magyarországon elsősorban a korrupció miatt, amely olyan uniós finanszírozású projektek pályázati rendszerét szőhette át, amelyekben csak egy, általában a kormánypárthoz kötődő pályázó vesz részt.

Az EU végrehajtó hatalmának aggályai vannak az igazságszolgáltatás, a média és a nem kormányzati szervezetek függetlensége miatt is. Mindezekről ugyan már évek óta, többször is tájékoztatták a kormányt, ám a jogállamisági rendelet hatályba lépése, majd a magyar kormány által kezdeményezett európai bírósági felülvizsgálata és jóváhagyása utána végül az Európai Bizottság április végén indította meg a jogállamisági eljárást Magyarország ellen - emlékeztet a Telex.

A kormány most azért tesz gesztusokat a korrupció felszámolására, mert továbbra is be van fagyasztva mintegy 11 ezer milliárd forint EU-s pénz kifizetése a következő évekre.