Az Állami Számvevőszék főtitkára, Holman Magdolna, az ellenzéki párt 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzését követően jelentette be, hogy az ÁSZ felfüggeszti a DK költségvetési támogatásának folyósítását, mondván, a DK nem igazolta az időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette.

A DK akkor közlölte, hogy az ÁSZ a párt székházának 2018 novemberében történt tűzesetében elégett iratok eredeti példányát követeltelte. A DK állítása szerint ők hiába kérték ki a 2011-2016 évi és a 2018. április 2-4 között, az általuk végzett vizsgálat közben keletkezett iratok másolatát, a számvevőszék ezt megtagadta, ezért az ellenzéki párt bírósághoz fordult.

Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója ma a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszék ellen. A Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezi az ÁSZ-t, hogy adják ki a kért adatokat a DK részére és fizessék meg a perköltséget is.  Sebián-Petrovszki szerint 11 éve nem volt arra példa, hogy az ÁSZ pert veszítsen közhatalmi ügyben.

 

Az ÁSZ visszavág

Az ÁSZ szóvivője, Horváth Bálint, a DK közleményére reagálva közölte: "a Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik. Rögzítve az ellenőrzési bizonyítékokra alapozott, az ÁSZ nyilvános jelentéseiben olvasható tényeket: a DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak. A 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek felhasználása során a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette. Mindez azt jelenti, hogy a DK a fenti években az adófizetők, valamint a saját támogatói, tagsága felé sem számolt el szabályszerűen." Továbbá hozzátette: a Demokratikus Koalíció gazdálkodását bemutató minden jelentés nyilvános, bárki számára elérhető az ÁSZ honlapján.

A számvevőszék szerint előremutató, hogy a DK 2020-ban megragadta az esélyt és 2019-re vonatkozó dokumentumokkal igazolta, hogy a pártnál megteremtették a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit. Az ÁSZ egyúttal tudomásul vette a DK elnökének intézkedési tervét, amelyet a 2017-2018-ra vonatkozó számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján állított össze. Az intézkedési tervben meghatározott feladatok megküldésével a DK elnöke kinyilvánította, hogy helyreállítja a párt gazdálkodásának törvényességét - olvasható az ÁSZ közleményében.