Miközben szinte az egész ország azt találgatja, hogy mikor oltják be a négymilliomodik magyart a koronavírus ellen valamelyik oltással,és jön a jelenleg érvényes korlátozások enyhítésnek következő lépcsőfoka, az már biztos, hogy május első napjától - azaz szombattól - jó néhány más, sok ember életét érintő jogszabály is változik.

Könnyebben lebuknak a szabálytalan gyalogosok

Immár nemcsak az autósoknak ls motorosoknak kell számolniuk azzal, hogy bizonyítékként használható videófelvétel készül a szabályszegésükről, hanem a gyalogosoknak is. A tervek szerint májustól ők is találkozhatnak majd civil járókelőnek látszó gyalogos rendőrökkel. Szombattól ugyanis a gyalogosok sem lehetnek biztosak abban, hogy nem éppen egy testkamerával felszerelt rendőr áll mögöttük, amikor mobiljukba merülve átsétálnak a piroson. A piros lámpánál való áthaladást 50 ezer forint közigazgatási bírsággal bünteti a hatályos jogszabály, ha valaki autóval, motorral vagy kerékpárral halad át a piroson Ha gyalogosan követik el ugyanezt, akkor szabálysértés 5 ezertől 150 ezerig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Új abroncscímkék jönnek

A 2021. május 1-jétől életbe lépő uniós rendelet alapján a személyautók, buszok és tehergépkocsik gumiabroncsainak megújuló energiacímkéi egyértelmű és egységes besorolást adnak a gumiabroncsok műszaki jellemzőiről, tájékoztatva a vásárlókat a gördülési ellenállásról, a nedves felületeken történő fékezésről és a külső zaj nagyságáról. A tervek szerint az új címkék segítenek a fogyasztóknak megalapozott döntéseket hozni gumivásárlásnál, az egyszerűen áttekinthető három fő paraméter és a két kiegészítő információ alapján. Az új címkék kötelezően először a 2021. május 1-ét követően gyártott és piacra dobott abroncsokon - tehát a 1821-es DOT számú abroncsokkal kezdődően - tűnnek fel, a régebben gyártott és forgalomba hozott abroncsokon nem kell lecserélni, ezek kifutó rendszerben el fognak tűnni.

Csere lesz a Magyar Suzuki élén

Május 1-től Atsumi Masato váltja a Magyar Suzuki Zrt. élén Abe Yoshinobut, aki a Suzuki Motor Corporation globális autós üzletágának marketingdivízióján folytatja karrierjét a Suzuki-csoporton belül. A japán Nagoya Egyetemen végzett közgazdász Atsumi Masato frissdiplomásként csatlakozott a Suzuki-csoporthoz 1987-ben. Az 57 éves vezető magyarországi kinevezése előtt az európai személygépkocsik értékesítésért felelt.

Indul a teszt, változnak a nyugdíjkifizetések is

A Magyar Államkincstár új, a felhőbe költöző számlavezető rendszert indít, amelynek éles tesztje május elsején indul, és jövő január elsejétől a tervek szerint már a teljes, kincstár által kiszolgált területen működik. Megteremtik az utalások valós idejű ellenőrzési lehetőségét is. Az új rendszer alkalmas lesz arra, hogy csoportos utalások esetében a korábbi T+1 napos teljesítést napon belüli utalás váltsa fel, és lehetővé válik, hogy a kincstár ne csak a fogadói, hanem a küldő oldalon is csatlakozhasson az azonnali fizetési rendszerhez. Így a jövőben azonnal utalják a nyugdíjakat is.

Megszűnik a távirat

Szombattól a Magyar Posta Zrt. kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást. A döntés indoka, hogy az elmúlt évtizedben nagyot esett a távirat iránti igény, illetve számos európai ország már megszüntette az ilyen szolgáltatását. Magyarországon az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Míg harminc évvel ezelőtt évente mintegy nyolcmillió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. Tavaly összesen 23 ezer táviratot adtak fel, egyetemes szolgáltatásként 2600 postán volt elérhető.

A katasztrófavédőktől jönnek a budapesti kéményseprők

Május elsejével a fővárosi lakossági kéményseprési feladatok átkerülnek a katasztrófavédelemhez. Február elején csoportos létszámleépítést jelentett be a Fővárosi Kéményseprőipari Nonprofit Kft. (Főkétüsz) 283 dolgozóra vonatkozóan, mivel ezzel is spórolni próbál a pénzszűkében lévő főváros. A fővárosi kéményseprési feladatok évi kétmilliárd forintba kerülnek, ebből 400 millió az állami finanszírozás, a fennmaradó részt a fővárosi önkormányzat viselte.A Főkétüsz honlapján jelenleg az olvasható, hogy "a társasházi, lakószövetkezeti ingatlanokban, illetve kizárólag magánszemély tulajdonában lévő és gazdálkodó szervezet székhelyeként, fióktelepeként vagy telephelyeként be nem jegyzett ingatlanokban a kéményseprőipari tevékenységet 2021. május 1-től a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprőipari igazgatóhelyettesi szervezetének munkatársai végzik a főváros területén".

Visszaáll az első ajtós felszállási rend a Volánbusznál

A Volánbusz járatain szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a buszvezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend. Azonban a járatokon az első üléssorok továbbra sem használhatók, megmarad a kordonos lezárásuk, a száj és az orr maszkkal való eltakarása ezentúl is mindenki számára kötelező.

Új adattörlési szolgáltatást indít az állam

Májustól mindenki egy, az állam által elismert, ingyenes, hitelesített szoftverrel saját magának tudja végrehajtani készülékén a végleges adattörlést mobilon vagy laptopon. A kereskedő, amikor értékesíti az eszközt, ad hozzá egy egyedi címkét is, amelyen egy kód található, ennek segítségével az NHMM honlapján elérhető majd a szoftvert, amely segítségével egyes tartós adathordozókról törölhetők a személyes adatok úgy, hogy közben más nem férhet hozzá az adatokhoz. Amint a törlés sikeresen megtörtént, a felhasználó az általa megadott e-mailben hivatalos értesítést is kap.

Vezetőváltás jön a hazai Siemensnél is

Május 1-jétől Jeránek Tamás veszi át a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját. Dale A. Martin tizenegy év után, alapos előkészítést követően, saját döntésére köszön el a vállalattól. A társaság új elnök-vezérigazgatója, Jeránek Tamás 2012 óta dolgozik a Siemens Zrt.-nél, a Digital Industries terület vezetőjeként, és 2020 óta a cég igazgatósági tagja. Az 50 éves szakember a siemenses karrierje előtt saját cégét irányította, és multicégnél töltött be vezetői pozíciókat.

Újra lehet éjszaka horgászni

Május elsejétől újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) bejelentése kormány a szövetség kezdeményezésére újra áttekintette az éjszakai horgászat engedélyezésével és a több napos horgásztúrákat érintő helyfoglalásos lehetőség biztosítása tárgyában felmerült lehetőségeket.