Nagyot nő a képviselők és a miniszerek fizetése

Augusztustól évente emelkedik az országgyűlési képviselők tiszteletdíja, amelyet az előző évi átlagbér háromszorosában határoz meg az országgyűlési törvény.  Így az eddig 748 ezer forint helyett a bérük szerdától 948 ezer forint lesz. Aki egy állandó bizottság tagja, alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapja.

A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnek, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetnek. Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapja, alelnökei a dupláját. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnak, míg aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendőt. Emelkedik a lakbértámogatás is, a kormányzati tisztséget is ellátó képviselő pedig a jövőben nem kap az országgyűlési  törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű javadalmazást.

A miniszterelnök ezentúl a minisztereknek személyi illetményt állapíthat meg, amelynek havi összege nem haladhatja meg a miniszter által irányított vagy felügyelt központi államigazgatási szerv, annak nem minősülő költségvetési szerv, illetve a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság által ugyanazon személynek a tárgyévet megelőző évben kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek minősülő, legnagyobb éves jövedelem egytizenkettedét.

Jobban védik az energiafogyasztókat

Augusztus elejétől a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelme érdekében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közérdekű igényérvényesítéssel élhet. Ennek során nem közvetlenül a jogsérelmet szenvedett személy fordul a bírósághoz, hanem valamely szervezet. A közérdekű igényérvényesítés alkalmazásával a MEKH olyan esetekben tud a felhasználók érdekében fellépni, amikor nagyszámú fogyasztó vagyoni érdekeit érintő, jellemzően kisösszegű jogsértés kiigazítására van szükség. A MEKH ezentúl pert indíthat azon szolgáltatók, illetve engedélyesek ellen, amelyek tevékenysége egyes törvényekbe - a földgázellátásról, a földgáz biztonsági készletezéséről, a villamos energiáról, a távhőszolgáltatásról, a víziközmű-szolgáltatásról szóló -, vagy azok rendelkezéseibe ütközik, illetve a jogsértő tevékenység a felhasználók széles körét érinti.

Változás jön a Mol-kutakon

Augusztus elejétől fizetőssé válnak a Mol-kutakon az elektromos autótöltők. A cég 2012-ben elsőként helyezett üzembe gyors elektromos töltőt, és azóta is folyamatosan bővíti hálózatát. A korábbi bejelentés szerint a társaság ezentúl versenypiaci alapon működteti az e-töltő hálózatát. Jelenleg négy budapesti töltőállomáson (Istenhegyi út., Kerepesi út., Könyves Kálmán körút, Hunyadi út.) találhatók villámtöltők. A lassabb AC töltés ára 1 990 forintba kerül, míg a gyorsabb DC töltés ára 2 990 forint lesz. Az év végéig további 10 elektromos töltőt telepít a cég Budapesten, vidéken pedig 15 töltőt adnak át.

Szintén szerdától bruttó 5 forinttal emelik a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Így a drágulás nyomán a benzin literenkénti átlagára 400 forintra, a gázolajé 406 forintra nő.

Zöldebb lesz a Lidl

A Lidl a környezettudatosság jegyében több döntést is bejelentett. Ezek lényege, hogy a saját márkás termékeik csomagolásáról fokozatosan eltűnik a felesleges műanyag. Magyarországon az energiaitalok egységcsomagolásával indul a változás: a tervek szerint augusztustól a megújult csomagolásnak köszönhetően az italok papírtálcáiról eltűnik a műanyag, ennek eredményeként hazánkban évente közel öt tonnával kevesebb fóliát kell majd csomagolásra felhasználni.

Kezdődhet a száguldás a sógoroknál

Kísérleti jelleggel egy évig 140 kilométer per órára emelik a sebességhatárt két osztrák autópálya-szakaszon. Az autósok az A1-es autópálya két, egyébként háromsávos szakaszán: Melk és Oed között, valamint Haid bei Ansfelden és Sattledt között mehetnek gyorsabban a megszokottnál mind a két irányban. A sebességhatárok emelését már többször megvitatták Ausztriában. 2006-tól 2007-ig egy tesztpálya is működött, amelynél a 12 kilométeres szakaszon, akár 160 km/h sebességig is lehetett nyomni a gázpedált, ami 4,5 percig tartott ezzel a tempóval.

Olcsóbb lehet az olaj

Oroszország csökkenti a kivitelre szánt kőolaj vámját augusztustól. Az orosz pénzügyminisztérium bejelentés szerint az exportvám havi összevetésben 3,7 dollárral, tonnánként 135,4 dollárra csökken az egy hónappal korábbi 139,1 dollárról. Tavaly augusztusban az exportvám jóval alacsonyabb, 74,4 dollár volt. Oroszországban a kormány havonta vizsgálja felül az olajexport vámját, amelyet az Urals típusú orosz nyersolaj világpiaci árának havi alakulásából kiindulva egy képlet alapján állapít meg. A július 15-én zárult egy hónapban az Urals hordónkénti átlagára 73,5 dollár volt, egy hónappal korábban pedig 75,22 dollár - írja az MTI.

Fellélegezhetnek az utasok Ferihegyen

A tervezettnél két hónappal korábban, augusztus 1-jén átadhatják a budapesti repülőtér 2B terminálján épülő új utasmólót, amely több mint 10 ezer négyzetméterrel növeli a Liszt Ferenc-repülőtér területét. Az új létesítmény építését a kedvező téli időjárás gyorsította fel, a budapesti új hosszú távú járatok miatt pedig már a nyári szezon utolsó időszakában átadják az forgalomnak.

Új kézbe kerül a szerencsejáték

Augusztus 1-jétől az adópolitikáért felelős miniszternek a szerencsejáték szervezésével kapcsolatos hatásköri elemei teljes körűen átkerülnek a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez.

Újabb főiskolákból lesz egyetem

Augusztus elsejétől Kodolányi János Egyetem néven folytatja tevékenységét a Kodolányi János Főiskola. Az intézményben tizenegy alapszakon, három felsőoktatási szakképzési szakon, három mesterszakon, több tucat szakirányú továbbképzésen csaknem háromezer diák tanul Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron.

Az Edutus Főiskola pedig alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább. A főiskola jogelődje, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 1992-ben kezdte meg működését Tatabányán. Az Edutus Főiskolán jelenleg hat alapképzésre, három felsőoktatási szakképzésre, két mesterképzésre, tíz szakirányú továbbképzésre és számos felnőttképzésre jelentkezhetnek a hallgatók.

Fotó: Pixabay