A kormány új sportfejlesztésekről döntött, valamint több stadion és fociakadémia beruházásának keretösszegét és határidejét módosította a február 25-ei határozataiban - derül ki a Magyar Közlönyből. A korábbi és a módosított kormányhatározatok alapján - a Napi.hu összesítése szerint - a stadionokra és fociakadémiákra több mint 13 milliárd forinttal nagyobb támogatás juthat az eddig tervezettnél. Ezen fejlesztések határidejét 2016-ról kitolták 2017-re.

Kibővített stadionfejlesztések

A szombathelyi, Rohonci úti sporttelepen a Haladás új stadionjának és egy multifunkcionális sportcsarnoknak az építését, valamint a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket 9,6 milliárd forint helyett 15,2 milliárd forinttal támogatja az állam 2013-2017-ben. (Ebből 2017-re 5,58 milliárd forint kötelezettséget vállalhatnak.)

A diósgyőri stadion építésére és az MVSC sporttelep felújítására is többet költhetnek 2016-2017-ben, a korábban tervezett 8 milliárd helyett 10,915 milliárd forintot. A beruházás építtetője a Nemzeti Sportközpontok (NSK).

A kispesti fociakadémia is jól jár: 2,5 milliárd forint helyett 4,192 milliárd forintból épülhet meg 2014-2017 között a kormányhatározatban dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum néven szereplő intézmény.

A nyugat-magyarországi, azaz a szombathelyi fociakadémia kialakítására is több jut: 2,571 milliárd helyett 3,071 milliárd forint. (Az akadémiák építtetője az NSK.)

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia megvalósítására 2014-2017-ben 2,2 milliárd forint mehet (korábban e célra 2014-2015-re 1,9 milliárdot különített el a kormány).

Az NSK a kispesti fociakadémia megvalósításához 315 millió, a pécsi kosárlabda akadémiára pedig 178 millió forintot kapott 2014-ben a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalékából. Az összegek elszámolási határidejét most 2015 júniusáról 2016 júniusára módosította a kormány.

Új fejlesztésekről is döntöttek

A kabinet elfogadta a Vasas Sport Club 7,5 milliárd forint összértékű létesítményfejlesztési programját is, a megvalósításra a 2016-os költségvetésben 3,273 milliárdot, 2017 és 2020 között pedig 4,256 milliárd forintot kell a nemzetgazdasági miniszternek beterveznie az éves költségvetésekben - áll a Magyar Közlönyben.

Az újfehértói sportcentrum megvalósítására 625 millió forintot csoportosított át az idei költségvetésben a kormány egy másik határozatában.

Megkavarták a stadionfejlesztési programot

A kormány ismét hozzányúlt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programhoz, egyrészt a létesítmények megvalósításának idejét 2014-2016-ról 2014-2017-re módosították, másrészt egyes stadionok támogatását csökkentették, másokét viszont növelték.

Tavaly decemberben még csak mérsékelték a támogatásukat, most pedig ki is vették a programból a pécsi és a győri sportlétesítmények fejlesztését.

Az átalakítás nagy nyertese a Vasas labdarúgó stadionja (képünkön a meglévő stadion), amely a korábbi egymilliárd forint helyett négymilliárdot kaphat, valamint jól jár Kisvárda NB II-es csapata is, ők ugyanis 920 millió helyett 1,61 milliárd forintot fordíthatnak létesítményfejlesztésekre.

A parlamentben Seszták Miklós képviselte Kisvárdán az atlétikai centrum megvalósítására is több jut 90 millió forinttal 2016-ban, tavaly erre a beruházásra 499,999 millió forintot tervezett be a kormány.

Vannak, akik rosszabbul járnak

A korábban megítéltnél kevesebb támogatást kap Nyíregyháza, Kaposvár, Kecskemét, Zalaegerszeg, Pápa és Dunaújváros labdarúgó stadionja. A stadionfejlesztési program tartalékkeretét ugyanakkor 275 millióval megemelték, 1,028 milliárd forintra. Összességében a mostani módosítással a program költségvetése 716 millió forinttal csökkent, 25,56 milliárd forintra.

A keretösszegek módosítását az alábbi táblázatban olvashatja, zárójelben a korábban jóváhagyott összeg.

Nemzeti Stadionfejlesztési Program
Település/létesítményFérőhelyKeretösszeg (M Ft, zárójelben a korábbi összeg)
1. Bp., Bozsik Stadion80005500
2. Bp., Szusza Ferenc Stadion (UTE)12000800
3. Nyíregyháza8000500 (1000)
4. Bp., Illovszky Rudolf Stadion (Vasas)60004000 (1000)
5. Zalaegerszeg80001000 (1250)
6. Kaposvár5000560 (1061)
7. Kecskemét6000560 (800)
8. Bp., Hidegkuti Nándor Stadion (MTK)5000800
9. Paks4000800
10. Pápa5000560 (800)
11. Békéscsaba51001125
12. Mezőkövesd4000400
13. Siófok3500600
14. Dunaújváros61002000 (3200)
15. Gyirmót3000600
16. Ajka3000400
17. Balmazújváros2000400
18. Cegléd3000400
19. Kozármisleny2000400
20. Sopron4000552
21. Szolnok5000400
22. Tatabánya4000400
23. Szigetszentmiklós3000120
24. Kisvárda25001610 (920)
25. Stadionfejlesztési Program tartalékkerete-1028 (753)
Összesen-25 565 (26 281)
Forrás: Magyar Közlöny, Napi.hu-gyűjtés