Péntek estig nyugat felől megnövekvő felhőzetre, alapvetően erősen felhős égre számíthatunk, a legtovább és legtöbbet a Tiszántúlon süthet a nap. Összességében sokfelé valószínű zápor, zivatar, a Dunántúlon esőre is számítani kell, jelentősebb mennyiség is elsősorban ott hullhat. Az Alföld délkeleti, keleti részein csak késő délutántól, estétől lehet csapadék. Mindössze zivatar környékén lehetnek átmenetileg erős vagy viharos széllökések. A hőmérséklet délután a Dunántúlon 19, 28, a Dunától keletre 28, 32 fok között várható. Késő estére 19, 24 fok közé hűlhet le a levegő.

Hol eshet pénteken?

Elsősorban a Dunántúlon, a középső országrészben és kisebb számban az Északi-Középhegység térségében valószínűek szórványosan zivatarok. Zivatarok környezetében viharos (55-80 kilométer per óra) szél előfordulhat, elsősorban a Dunántúlon néhol felhőszakadás (20-40 mm) valószínű, a Dunántúlon záporokból, zivatarokból lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat (> 40-50 mm), illetve a délnyugati részeken területi átlagban 20 mm csapadék is kialakulhat. Elsősorban a középső országrészben késő estig egy-egy zivatar környezetében, viharos (80 kilométer per óra) szél és jégeső (1-2 cm körüli vagy alatti átmérővel) előfordulhat.

Szombatra virradó éjszaka keleten is megnövekszik a felhőzet, erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a hajnali óráktól északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. A csapadék súlypontja fokozatosan kelet felé helyeződik; továbbra is sokfelé várható eső, zápor, illetve zivatar felhőszakadással, a Dunántúlon, Dél-Alföldön jelentős mennyiségre is számítani kell. Az esti óráktól a szél északira, északnyugatira fordul és megélénkül, a Dunántúlon néhol egy-egy erős széllökés is előfordulhat. A hőmérséklet késő este 19, 24, hajban 15, 20 fok körül alakul.

Szombaton délelőtt a Dunántúlon már mindenhol kisüt a nap, ott napközben csapadék sem várható. Keletebbre viszont csak lassan csökken a felhőzet, a keleti, délkeleti határ közelében estig felhős maradhat az ég, további tartós eső, majd egyre inkább zápor, zivatar is arrafelé várható. Késő estére várhatóan mindenhol megszűnik a csapadék. Az északi, északnyugati szél nagy területen élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős lesz, csak zivatarok környezetében lehetnek viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, az Észak-Alföldön lehet a legenyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között várható, délen, délkeleten az alacsonyabb értékekkel. (Trump háborúja segítheti a kukoricatermesztőket.)

Vasárnap napos idő várható gomoly- és fátyolfelhővel. Helyenként zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati nagy területen erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között valószínű.

Előrejelzés a Balaton és a Velencei-tó térségére péntek estig

A gyenge vagy mérsékelt (5-25 kilométer per óra) északi, északnyugati irányú szél zápor, zivatar környezetében alkalmanként megerősödik (40-55 kilométer per óra), helyenként viharossá (60 kilométer per óra fölé) fokozódik. Gyakran erősen felhős lesz az ég, ismétlődő záporral, zivatarral. Helyenként nagy mennyiségű csapadék is várható. Késő estére 20 fok köré süllyed a hőmérséklet.

A Balaton Siófoknál 24, a Velencei-tó Agárdnál 23 fokos.

Orvosmeteorológia

Gyenge hidegfront éri el térségünket. Nőhet a szervezet görcskészsége, epilepsziás rohamok léphetnek fel, szívkoszorúér fájdalmak jelentkezhetnek. Gyakoribb lehet a trombózis a fokozott véralvadási hajlam miatt. Az allergiás betegségek, illetve tünetek halmozottabban észlelhetők. Asztmatikus rohamok léphetnek fel. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Hosszabbá válhat a reakció idő.

A kép forrása: Pixabay.