Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormánypárt frakcióvezetője elmondta: az intézkedés lehetővé tenné a kismamák számára, hogy akár egy év alatt megkaphassák azt a támogatást a gyed keretében, ami több év alatt járna, ha például egy év után vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.

A jelenlegi szabályozás ugyanis hátrányt jelent ezen családok számára - tette hozzá Rogán Antal.
Hozzátette: a szeptemberi frakcióülés fókuszában a családtámogatási rendszer kiszélesítése mellett a rezsicsökkentés áll majd. Azt kérték a kormánytól, hogy jóval a fűtési szezon kezdete előtt határozza meg, mely területeket érinti majd a rezsicsökkentés. Kérték azt is, hogy az árcsökkenés az elmúlt év végéhez képest érje el a 20 százalékos mértéket - ismertette.
Rogán Antal közlése szerint a frakcióülésen várhatóan döntés születik arról, hogy a díjak csökkenése a fűtési szezon kezdetével vagy jövő év január 1-jén lépjen-e életbe.

Kitért arra, hogy a devizahitelesek megsegítése ügyében a Fidesz-frakció arra kérte a kormányt: vezessen be olyan szabályozást, ami minden olyan adósnak megoldást jelent, akiknek a lakás a hitel biztosítéka, csökkenjenek a törlesztő részletek, illetve szűnjön meg az árfolyamkockázat.

Szerinte a kormány elsődleges célja, hogy az intézkedés minél kevesebbe kerüljön az adófizetőknek.
Azt mondta, a bankok maguk is kockázatot vállaltak akkor, amikor ezeket a hiteleket "rátukmálták az emberekre". Ezért jogos, ha a károk nagyobbik részét ők fedezik - jelentette ki a frakcióvezető.

Kijelentette azt is, hogy a jegybank és a bankszövetség javaslata is egyfajta "szuper árfolyamgát", amit ő nem tartana rossz megoldásnak. Az MSZP és az Együtt 2014-PM megállapodásával kapcsolatban felidézte - az eddigi legviccesebb meghatározásnak minősítve azt - az LMP-s Schiffer András véleményét, miszerint létrejött a "Külön 2014". Szerinte az elmúlt hetek "kicsit cirkuszában" a személyes érdekek domináltak, vagyis az MSZP és a belőle kiszakadt csoportosulások nem sokat tanultak a múlt hibáiból.